Egyéb motorsport

Nem jutottak túl a magyarok a Red Bull Rookies Cup válogatóján

Bár a hazánk színeit képviselő három motorosból ketten a döntő napon még részt vehettek, végül egyikük sem került be a tizenegy kiválasztott versenyző közé.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A Red Bull Rookies Cup a gyorsaságimotoros-világbajnokság közvetlen előszobájának számít, az ottani bajnokok szinte kivétel nélkül bemutatkozhatnak a Moto3-as kategóriában – sőt, az összetett győztesre nem is az általános 16 éves alsó korhatár vonatkozik, a Rookies Cup bajnoka már 15 évesen debütálhat a legkisebb géposztályban, ahogy tette azt tavaly Can Öncü is Valenciában.

Az előző három nap során rendezett válogatóra komoly szakmai anyagok és eredmények átvizsgálása után választották ki a résztvevőket, így már az is szép teljesítmény, hogy három honfitársunknak is szurkolhattunk a guadix-i pályán tartott selejtezőn: Oláh Barnabás, Görbe Soma és Kecskés Bence képviselte hazánk színeit.

Mindhárom magyar motoros a második napon kapott bizonyítási lehetőséget, amely után Kecskés Bence nem jutott tovább, Oláh Barnabás és Görbe Soma viszont a csütörtöki döntőben is pályára gurulhatott. Sajnos azonban végül egyikük sem került be a tizenegy kiválasztott közé, akik 2020-ban új érkezőként csatlakozhatnak a Red Bull Rookies Cup mezőnyéhez. A tizenegy motoros közé amúgy öt spanyol, valamint egy-egy olasz, kolumbiai, brit, francia és amerikai jutott be.

Mutatjuk a magyar motorosok a sportolói Facebook-oldalukon megosztott értékeléseit szerdáról és csütörtökről:


 


Hozzászólások