TCR

Nagy Dani hatodik hellyel indította a szezont

A rajtpozícióján két helyet javított az első hungaroringi futamon a M1RA magyar pilótája, míg új csapattársa, Luca Engstler 19. lett. A TCR Europe idénynyitóját Mat’o Homola nyerte.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Mivel a Zengő Motorsport és Tenke Tamás ezen a hétvégén a WTCR-ben szerepel szabadkártyásként, egyedül a M1RA képviselte a magyar színeket a TCR Európa-kupában. Nagy Dániel a nyolcadik helyről rajtolhatott az első hungaroringi futamon: a fiatal pilóta jól rugaszkodott el, s a start utáni kavarodást is kihasználva feljött a hetedik pozícióba. Dani aztán nagyjából féltávnál Aurélien Comte-on is áthámozta magát, így már a hatodik helyen haladt.

Mindeközben a pole-ból induló Mat’o Homola simán megőrizte a vezetést, s a tavaly még a WTCR-ben szereplő szlovák be is húzta a győzelmet. Mögötte két másik hyundaios futott be Josh Files és Nelson Panciatici személyében, azaz a koreai márka kisajátította a dobogót. Nagy Dani végül megtartotta a hatodik helyét Julien Briché és Dusan Borkovic mögött, ami pedig a M1RA másik pilótáját illeti: az időmérős hibája után a mezőny végéről rajtoló Luca Engstler 19. lett.

Az 1. futam végeredménye (a top10):
1. Mat’o Homola Hyundai  
2. Josh Files Hyundai +0.444
3. Nelson Panciaciti Hyundai +1.394
4. Julien Briché Peugeot +5.225
5. Dušan Borkovic Hyundai +6.319
6. Dániel Nagy Hyundai +7.951
7. Gilles Magnus Audi +8.756
8. Aurélien Comte Peugeot +10.466
9. Gianni Morbidelli Volkswagen +13.380
10. Jessica Bäckman Hyundai +14.255

Fotó: Rákóczi Ádám (P1race.hu)


Hozzászólások