Újdonság

Motegiben öt Yamaha áll majd rajthoz

MotoGP
Motegiben öt Yamaha áll majd rajthoz
2012.06.19. 15:49
Amennyiben minden jól megy, akkor az október 12. és 14. között megrendezésre kerülő Japán nagydíjon a szokásosnál eggyel több Yamaha áll majd rajthoz a királykategóriában, ugyanis szabadkártyával lehetőséget kap a kétszeres Japán Superbike bajnok, Katsuyuki Nakasuga.
 
Katsuyuki Nakasuga, aki mellesleg a Yamaha tesztversenyzője, egy évvel ezelőtt már két alkalommal is lehetőséget kapott a MotoGP legnagyobb géposztályában, azonban Marco Simoncelli tragikus sepangi balesetéből kifolyólag a japán motoros csak az évadzáró valenciai nagydíjon tudott bizonyítani. (Mint tudjuk a maláj viadalt, SImoncelli balesete miatt törölték.) A jelenleg 30 éves motoros Malajziában és Valenciában is az Ausztráliában megsérült Jorge Lorenzót helyettesítette, így akárcsak akkor, idén októberben is csak beugróként lesz jelen a világbajnokságon. Mivel Nakasuga eddig összes négy világbajnoki futamon vett részt (MotoGP – 2011, 250ccm – 2002, ’03, ’04) ezért aligha várhatunk majd tőle kiemelkedő eredményt. Persze hozzá kell tenni, hogy sosem lehet tudni, pláne, hogy a japán pilóta hazai pályán kap lehetőséget. A Yamaha tesztpilótája kiválóan ismeri a motegi-i ringet, tavaly pedig Valenciában egészen jól ment, aminek köszönhetően a hatodik helyen ért célba. (Itt azért bele kell kalkulálni, hogy Rossi, Hayden, De Puniet és Bautista is kiesett az első körben) Japánban tehát mindenképpen legalább a pontszerzők közé azért várhatjuk Nakasugát, akinek a „szakmai múltjáról” röviden annyit kell tudni, hogy 2008-ban és 2009-ban Japán Superbike bajnok volt, 2000 és 2004 között pedig a Japán 250-es bajnokságban vitézkedett, ahol a legjobb összetettbeli helyezése egy negyedik pozíció volt. (2005 óta versenyez a Japán Superbike-ban.)
Írta: Forgó Ariel János

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Június 02. 14:00
Olasz Nagydíj
Autodromo Internazionale del Mugello

Épült: 1974
Teljes hossza: 5245m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.22. 01:08
6 db
Utolsó: 2013.05.21. 23:50
87 db
Utolsó: 2013.05.21. 22:48
3 db
Utolsó: 2013.05.21. 22:19
2 db
Utolsó: 2013.05.21. 21:35
293 db
Utolsó: 2013.05.21. 18:22
2 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. D. Pedrosa Honda 83
2. M. Marquez Honda 77
3. J. Lorenzo Yamaha 66
4. C. Crutchlow Yamaha 55
5. V. Rossi Yamaha 47
6. A. Dovizioso Ducati 39
7. A. Bautista Honda 38
8. N. Hayden Ducati 35
9. A. Espargaro ART 20
10. A. Iannone Ducati 18
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: