Jegyek

Miller uralta a száradó pályát Le Mans-ban

MotoGP
Miller uralta a száradó pályát Le Mans-ban
2017.05.19. 10:48
Eleinte még nedves, az utolsó percekben azonban már szinte teljesen száraz aszfalton kellett körözniük a MotoGP szereplőinek a Francia Nagydíj első edzésén, amelyen a Marc VDS Honda ausztrálja bizonyult a leggyorsabbnak.
 
Szeretnél élőben szurkolni a kedvenc motorversenyződnek az augusztus első hétvégéjén megrendezésre kerülő Cseh Nagydíjon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megvásárolhatod a belépőjegyedet a jegyshopunkon keresztül a MotoGP brnói futamára!

Bár az eső már kora reggelre elállt Le Mans-ban, így is nedves pálya és hűvös idő fogadta a MotoGP mezőnyét a Francia Nagydíj első szabadedzésén, a motorosoknak ráadásul az új aszfalttal is meg kellett ismerkedniük. A háromnegyed órás tréning első felében a trükkös körülmények között rendre parádézó Jack Miller mellett Jorge Lorenzo és Maverick Vinales volt a leggyorsabb, ők váltottak egymást az első pozícióban.
 
Az utolsó negyed órára már a Nap is ki-kisütött, ennek köszönhetően pedig folyamatosan javultak a körülmények és néhány motorosnál a slick abroncsok is előkerültek. Miller az elsők között próbálkozott velük, s azonnal magához is ragadta az irányítást, közel három másodperccel maga mögé utasítva mindenki mást.
 
A Marc VDS Honda ausztráljával a fináléban sem tudott senki konkurálni, a mögötte másodikként záró Marc Marquez is bő 1,2 másodpercet kapott tőle. A hazaiak nagy örömére a tegnap szerződést hosszabbító Johann Zarco végzett a harmadik pozícióban, majd következett Cal Crutchlow és Loris Baz, a változó körülmények miatt azonban óriásiak voltak a különbségek. A pontversenyt vezető Valentino Rossi egy nyolcadik, míg yamahás társa, Maverick Vinales tizedik hellyel nyitott. Folytatás délután a második edzéssel.
 
Az 1. szabadedzés végeredménye:
1. Jack MILLER AUS EG 0,0 Marc VDS Honda 1'37.467  
2. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'38.755 1.288 / 1.288
3. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'39.248 1.781 / 0.493
4. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'39.607 2.140 / 0.359
5. Loris BAZ FRA Reale Avintia Racing Ducati 1'40.427 2.960 / 0.820
6. Karel ABRAHAM CZE Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'40.528 3.061 / 0.101
7. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'40.817 3.350 / 0.289
8. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'40.894 3.427 / 0.077
9. Alvaro BAUTISTA SPA Pull&Bear Aspar Team Ducati 1'41.024 3.557 / 0.130
10. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'41.307 3.840 / 0.283
11. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'41.562 4.095 / 0.255
12. Jonas FOLGER GER Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'41.644 4.177 / 0.082
13. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'41.854 4.387 / 0.210
14. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'41.871 4.404 / 0.017
15. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Racing Ducati 1'41.887 4.420 / 0.016
16. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati 1'41.947 4.480 / 0.060
17. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Racing Ducati 1'42.040 4.573 / 0.093
18. Tito RABAT SPA EG 0,0 Marc VDS Honda 1'42.094 4.627 / 0.054
19. Sam LOWES GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'42.243 4.776 / 0.149
20. Sylvain GUINTOLI FRA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'42.891 5.424 / 0.648
21. Hector BARBERA SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'42.953 5.486 / 0.062
22. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'43.114 5.647 / 0.161
23. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'43.519 6.052 / 0.405


Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: