MotoGP

Mike Leitner: „Espargaro remek munkát végez, és Zarco is egyre jobb lesz”

A Red Bull KTM csapatmenedzsere egyértelműen úgy érzi, hogy a valenciai teszthez képest Jerezben már sok mindenben előreléptek, és kijelentette, még rengeteg munka vár rájuk a 2019-es szezon rajtjáig.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A 2019-es szezonra készülő, idén meglehetősen hektikusan szereplő Red Bull KTM csapatának menedzsere, Mike Leitner egyértelműen úgy gondolja, az idei két teszt – Valencia és Jerez – is igazolta, van potenciál a csapatban, mindkét pilóta teljesítménye javult. Ugyanakkor kiemelte, rengeteg még a tennivaló, ha versenyképesek szeretnének jövőre lenni. Amíg Johann Zarco is jobb hangulatban zárta a jerezi gyakorlást – ahogy mondta, sokkal jobban érezte magát a motoron és konstans köröket teljesített –, addig csapattársa, Pol Espargaro már inkább azon mérgelődött, hogy képtelenek voltak egy igazán gyors kört összerakni a két teszten.

„Mindent megtettünk, de egyszerűen nem versenyképes a tempónk. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem kockáztattunk, nem a határon motoroztunk, mert nem akartuk összetörni a motorokat” – ismerte el Pol Espargaro.

Ugyanakkor Leitner határozottan kijelentette, a jerezi két nap teljesítményével elégedettek lehetnek. „Azzal a céllal jöttünk Jerezbe, hogy a 2018-as motoron kipróbáljunk több alkatrészt. Pol remek munkát végzett, sok adatot nyertünk a motorblokk, az alváz, a különböző aerodinamikai elemek és a felfüggesztés tesztelésével. Ezeket az adatokat most kielemezzük, és a következő teszten, Sepangban már ezek alapján megyünk tovább. Johann is már sokkal jobban megértette a KTM működését, és olyan köridőt teljesített használt abroncsokon, ami igencsak bizakodással tölt el. Egyre jobban megy, és ez akkor is igaz, ha még nagyon sok munkát kell közösen elvégeznünk. De mindenki keményen dolgozik a télen, hogy a folytatás sokkal jobb legyen” – állította a csapatmenedzser.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások