Balatonring

Mi a helyzet a Balatongringgel?

Bizonyára többen is értesültek róla, miszerint egy 2012. december 14. 14:00-ig tartó árverés keretein belül próbálják mintegy „eladni” a Balatonringet, így már csak emiatt is telefont ragadtunk és felhívtuk Sávoly polgármesterét Bobek Józsefet.
Bobek József oldalunknak elmondta, hogy az áverésről szóló hírek (1,5 milliárd forint a kikiáltási ár, a licitlépcső 15 millió forint) igazak, azonban ő maga nem fűz nagy reményeket az egészhez. Nyilatkozata előtt Bobek úr egyébként leszögezte, hogy ő mindössze egy község polgármestere, így nem valószínű, hogy minden kérdésünkre válaszolni tud információhiány miatt. Ezt természetesen mi meg is értettük, illetve elfogadtuk, hiszen a P1race nem egy gazdasági elemzés elkészítéséből kifolyólag kereste fel őt, hanem elsősorban sport szempontból szerettük volna megtudni, hogy jelen pillanatban mi a helyzet a Balatonringgel. A konzekvenciákat levonva azt lehet mondani, hogy aki magánúton, az árveréstől függetlenül szeretné megvásárolni a területet, az jár a legjobban, hiszen a hírek szerint akár fél áron is el lehet majd vinni ezt a bizonyos 200 hektárt. Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy ki lenne az, aki ennek ellenére mégis az árverés mellett teszi a voksát. A válasz bizonyára mindenkiben egyértelmű, így nem csoda, ha Bobek József sem hisz túlzottan az árverés sikerességében.
Ahogyan tehát az elmúlt időszakban, úgy most is elég sok a kérdőjel a Balatonring körül, így inkább azt próbáltuk megtudni, hogy egy esetleges kivitelezés megkezdése esetén tulajdonképpen milyen fáziban van most a sávolyi projekt. Bobek József elmondta, hogy az infrastruktúra rendelkezésre áll, illetve a Balatonring a kormányváltást követően is megmaradt az úgynevezett államilag kiemelt beruházások között. Ez azt jelenti, hogy a projekttel kapcsolatos ügyintézések futamideje adott esetben jelentőseb csökken, ami a gyakorlatban nagy lökést adhatna a kivitelezés megkezdésének. A sávolyi polgármester szerint az ország jelenlegi gazdasági helyzetét figyelembe véve még csak a gondolattal is kár eljátszani, hogy az állam adjon pénzt a Balatonring befejezésére. Ettől függetlenül Bobek József úgy gondolja, hogy csak idő kérdése, hogy egy „táskás” úriember megérkezzen, akivel együtt a pálya is felépülhetne végre. Bobek úr leszögezte, hogy ő továbbra is változatlanul hisz abban, hogy egyszer lesz Balatoring, ami mellesleg óriási lökést adna a Balaton térségének is. (A hírek szerint a spanyolok eddig hozzávetőlegesen 3 milliárd forintot öltek bele a pályarész elkészítésébe)


Hozzászólások