Superbike

Mégis Laguna Secával vált teljessé a versenynaptár

Bár korábban úgy tűnt, a kaliforniai pálya kikerül a Superbike-vb körforgásával, a mai bejelentés értelmében mégis az Egyesült Államokba látogat július közepén a mezőny.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Mi is beszámoltunk róla néhány hete, hogy a Laguna Seca-i pálya által kiadott 2019-es versenynaptárban nem szerepelt a Superbike-világbajnokság, amely 2013 óta látogat el a helyszínre. Akkoriban úgy hírlett, a Dorna által eredetileg felkínált augusztusi időpont nem tetszett a kaliforniai pályának, ezért nem született megállapodás a jövő évi versenyről.
 
Az azóta kiadott előzetes 2019-es kalendáriumban ugyanakkor szerepelt egy helyszín nélküli forduló július 19-21-én, ahova a legtöbb szaklap Kyalami visszatérését vizionálta. Nos, szerdán kiderült, hogy mégis Laguna Seca ad otthont a hetedik versenyhétvégének – igaz, egy héttel korábban a tervezettnél, így az amerikai futam párban lesz a doningtonival, ami azért okozhat logisztikai nehézségeket az alakulatoknak.
 
Ezzel viszont véglegessé vált a Superbike-vb jövő évi menetrendje: a 13 fordulóból csak Laguna Secába látogatnak egyedül Jonathan Rea-ék, az összes többi helyszínre elkísérő őket a Supersport-vb mezőnye, míg a Supersport 300 esetén újítás, hogy az európai fordulók mellett a katari évadzárón is tiszteletüket teszik.
 
A Superbike-vb 2019-es versenynaptára:
Február 22-24.: Phillip Island, Ausztrália
Március 15-17.: Buriram, Thaiföld
Április 5-7.: Aragón, Spanyolország
Április 12-14.: Assen, Hollandia
Május 10-12.: Imola, Olaszország
Június 7-9.: Jerez, Spanyolország
Június 21-23.: Misano, Olaszország
Július 5-7.: Donington, Egyesült Királyság
Július 12-14.: Laguna Seca, Egyesült Államok
Szeptember 6-8.: Portimao, Portugália
Szeptember 27-29.: Magny-Cours, Franciaország
Október 11-13.: San Juan, Argentína
Október 24-26.: Losail, Katar
 
Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások