Moto3

McPhee zárt az élen a megérkező eső előtt

Már a Moto3-asok szabadedzése alatt is lógott az eső lába, a kicsik azonban még többé-kevésbé megúszták az égi áldást – leszámítva az utolsó percben bukó Bulega, Atiratphuvapat, Antonelli triót.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A korábbi előrejelzéseknek megfelelően néhány perccel a Moto3-asok második edzése előtt szemerkélni kezdett az eső Spielbergben. A pálya azonban még elég száraz volt ahhoz, hogy slick gumival hajtsanak ki a versenyzők, akiket azonban tíz perc elteltével visszaparancsolt a bokszba a ráerősítő égi áldás.
 
Nem sokáig tartott viszont a várakozás, hamar ismét benépesült a pálya, a körülmények pedig olyannyira javultak, hogy végül kis híján a délelőtti időket is megjavították. A leggyorsabbnak John McPhee bizonyult a világbajnokságot vezető, s Phillip Öttlhöz hasonlóan jövőre már a Moto2-ben szereplő Marco Bezzecchi, valamint Gabriel Rodrigo előtt.
 
Jorge Martin végül nem hagyta ki a gyakorlást, de óvatosra vette a figurát, az orsócsonttöréséből visszatérő spanyol csak 24. lett. Az eső amúgy az utolsó percekre ismét megérkezett, ami Nicolo Bulega, Nakarin Atiratphuvapat és Niccolo Antonelli ijesztő első kanyaros bukását eredményezte.
 
A 2. szabadedzés végeredménye:
1. John MCPHEE GBR CIP - Green Power KTM 1'37.329  
2. Marco BEZZECCHI ITA Redox PruestelGP KTM 1'37.531 0.202 / 0.202
3. Gabriel RODRIGO ARG RBA BOE Skull Rider KTM 1'37.541 0.212 / 0.010
4. Enea BASTIANINI ITA Leopard Racing Honda 1'37.600 0.271 / 0.059
5. Philipp OETTL GER Sudmetal Schedl GP Racing KTM 1'37.655 0.326 / 0.055
6. Kaito TOBA JPN Honda Team Asia Honda 1'37.725 0.396 / 0.070
7. Albert ARENAS SPA Angel Nieto Team Moto3 KTM 1'37.745 0.416 / 0.020
8. Tony ARBOLINO ITA Marinelli Snipers Team Honda 1'37.863 0.534 / 0.118
9. Niccolò ANTONELLI ITA SIC58 Squadra Corse Honda 1'37.873 0.544 / 0.010
10. Jaume MASIA SPA Bester Capital Dubai KTM 1'37.874 0.545 / 0.001
11. Aron CANET SPA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'37.927 0.598 / 0.053
12. Jakub KORNFEIL CZE Redox PruestelGP KTM 1'38.044 0.715 / 0.117
13. Fabio DI GIANNANTONIO ITA Del Conca Gresini Moto3 Honda 1'38.122 0.793 / 0.078
14. Lorenzo DALLA PORTA ITA Leopard Racing Honda 1'38.130 0.801 / 0.008
15. Marcos RAMIREZ SPA Bester Capital Dubai KTM 1'38.190 0.861 / 0.060
16. Stefano NEPA ITA CIP - Green Power KTM 1'38.260 0.931 / 0.070
17. Darryn BINDER RSA Red Bull KTM Ajo KTM 1'38.317 0.988 / 0.057
18. Kazuki MASAKI JPN RBA BOE Skull Rider KTM 1'38.349 1.020 / 0.032
19. Ai OGURA JPN Asia Talent Team Honda 1'38.412 1.083 / 0.063
20. Vicente PEREZ SPA Reale Avintia Academy 77 KTM 1'38.544 1.215 / 0.132
21. Andrea MIGNO ITA Angel Nieto Team Moto3 KTM 1'38.549 1.220 / 0.005
22. Adam NORRODIN MAL Petronas Sprinta Racing Honda 1'38.561 1.232 / 0.012
23. Nakarin ATIRATPHUVAPAT THA Honda Team Asia Honda 1'38.582 1.253 / 0.021
24. Jorge MARTIN SPA Del Conca Gresini Moto3 Honda 1'38.699 1.370 / 0.117
25. Tatsuki SUZUKI JPN SIC58 Squadra Corse Honda 1'38.719 1.390 / 0.020
26. Alonso LOPEZ SPA Estrella Galicia 0,0 Honda 1'38.773 1.444 / 0.054
27. Ayumu SASAKI JPN Petronas Sprinta Racing Honda 1'38.778 1.449 / 0.005
28. Nicolo BULEGA ITA SKY Racing Team VR46 KTM 1'38.806 1.477 / 0.028
29. Dennis FOGGIA ITA SKY Racing Team VR46 KTM 1'38.865 1.536 / 0.059
30. Maximilian KOFLER AUT Motosport Kofler KTM 1'39.753 2.424 / 0.888

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások