Moto3

Masia parádés utolsó kör után szerezte meg első győzelmét

Izgalmas küzdelmet és főleg látványos hajrát hozott a legkisebbek termasi futama, amelynek elején és végén is a fiatal spanyol vezetett. Darryn Binder és Tony Arbolino állhatott még dobogóra.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Felhős időben, de száraz aszfalton rajtolt el a Moto3-asok Argentin Nagydíja, amelynek karrierje során először Jaume Masia vághatott neki a pole-ból. A start után azonban Aron Canet tört az élre, Niccolo Antonelli viszont kemény előzgetésbe kezdett vele. Emiatt viszont elszakadni sem tudtak a többiektől, így többek között Sasaki, Masia, Rodrigo, Arbolino és Dalla Porta is velük tartott – olyannyira, hogy néhány kör elteltével a vezetésért zajló csatába is beszálltak. A hazai szurkolók elsősorban Rodrigót éltették, aki az első helyen is megfordult, de megjelent az élbolyban John McPhee is.
 
Még a féltávhoz közeledve is több mint tízen haladtak teljesen együtt az elejében, az első pozícióban pedig megjelent Darryn Binder neve is. Aztán persze történt néhány koccanás, az egyikből pedig tripla ütközés is lett: Kaito Toba, Alonso Lopez és McPhee összeérése révén utóbbi kettő el is esett – ezt vizsgálni is kezdte a felügyelőség. Vicente Perez önállóan bukott, őt az orvosi központba is kellett szállítani ezt követően.
 
Még az utolsó három körre is egy nagyjából 15 fős csoport fordult együtt, az első helyekre Dalla Porta, Arbolino és Binder keveredett ismét oda. A győzelmet aztán egy egészen parádés utolsó kör után a pole-ból induló és nagyot hajrázó Masia szerezte meg, Binder lett a második, Arbolino pedig a harmadik. Rodrigo még vezetett is a fináléban, de végül csak hatodik lett, míg Dalla Porta egészen a hetedik helyig csúszott vissza. Folytatás két hét múlva Austinban.
 
A futam végeredménye:
1. Jaume MASIA SPA Bester Capital Dubai KTM 38'54.562
2. Darryn BINDER RSA CIP Green Power KTM +0.108
3. Tony ARBOLINO ITA VNE Snipers Honda +0.295
4. Niccolò ANTONELLI ITA SIC58 Squadra Corse Honda +0.386
5. Ayumu SASAKI JPN Petronas Sprinta Racing Honda +0.519
6. Gabriel RODRIGO ARG Kömmerling Gresini Moto3 Honda +0.550
7. Lorenzo DALLA PORTA ITA Leopard Racing Honda +0.588
8. Dennis FOGGIA ITA SKY Racing Team VR46 KTM +0.671
9. Marcos RAMIREZ SPA Leopard Racing Honda +0.792
10. Kaito TOBA JPN Honda Team Asia Honda +1.280
11. Andrea MIGNO ITA Bester Capital Dubai KTM +1.629
12. Aron CANET SPA Sterilgarda Max Racing Team KTM +1.775
13. Tatsuki SUZUKI JPN SIC58 Squadra Corse Honda +1.836
14. Celestino VIETTI ITA SKY Racing Team VR46 KTM +1.978
15. Raul FERNANDEZ SPA Sama Qatar Angel Nieto Team KTM +2.092
16. Romano FENATI ITA VNE Snipers Honda +2.273
17. Ai OGURA JPN Honda Team Asia Honda +2.350
18. Tom BOOTH-AMOS GBR CIP Green Power KTM +9.798
19. Aleix VIU SPA Sama Qatar Angel Nieto Team KTM +9.904
20. Makar YURCHENKO KAZ BOE Skull Rider Mugen Race KTM +10.136
21. John MCPHEE GBR Petronas Sprinta Racing Honda +26.464
22. Riccardo ROSSI ITA Kömmerling Gresini Moto3 Honda +27.044
23. Kazuki MASAKI JPN BOE Skull Rider Mugen Race KTM +39.985
24. Jakub KORNFEIL CZE Redox PruestelGP KTM +40.177
25. Filip SALAC CZE Redox PruestelGP KTM +58.474
26. Can ONCU TUR Red Bull KTM Ajo KTM 1 kör
Nem ért célba:        
  Vicente PEREZ SPA Reale Avintia Arizona 77 KTM  
  Alonso LOPEZ SPA Estrella Galicia 0,0 Honda  
 
Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások