Jegyek

Martin negyedszer a pole-ban, Mir egy bukással együtt is 3.

Moto3
Martin negyedszer a pole-ban, Mir egy bukással együtt is 3.
2017.06.03. 13:26
Joan Mir és Nicolo Bulega is hatalmasat esett a Moto3-asok mugellói kvalifikációján, de végül mindketten a top5-ben végeztek. A pole pozíciót idén negyedik alkalommal Jorge Martin szerezte meg.
 
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva.

Fél egy után nem sokkal vette kezdetét a nap első időmérő edzése, a szokásokhoz híven a Moto3-asok nyitották a sort Mugellóban. A mezőny nagy része nem siette el, hogy kihajtson a pályára, akik pedig mégis megtették, azok is mások szélárnyékára vártak.
 
Joan Mir rögtön az első gyorskörén elszenvedett egy ’high side’ bukást az első kanyar kijáratán, a spanyol éllovast szerencsére nem találták el, de jelentős időt vesztett. Később Nicolo Bulega is hasonlóképpen bukott a pálya hátsó részén. Az edzés felénél Fabio Di Giannantonio vezetett Martin és Bulega előtt. Mirnek sikerült visszatérnie a pályára és szűk tíz perccel az edzés vége előtt Bulega motorjával is elkészült a Sky Racing VR46 csapata.
 
Óriási forgalom volt a pályán az utolsó gyorsköröknél, a végén Jorge Martinnak jött ki legjobban a lépés, a spanyol idei negyedik rajtelsőségét szerezte meg. Martin mögött John McPhee lett a második, Mir hatalmasat mentve harmadikként zárt, Di Giannantonio végül az első sorból is kiszorult. Bulega a bukását követően ötödikként végzett.

FRISSÍTÉS: Martint két társával együtt 12 helyes rajtbüntetéssel sújtották a harmadik edzésen mutatott túl lassú motorozásuk miatt, így McPhee indulhat a pole-ból vasárnap.
 
A kvalifikáció végeredménye:
1 Jorge MARTIN Del Conca Gresini Moto3 Honda 1'57.176  
2 John MCPHEE British Talent Team Honda 1'57.324 0.148 / 0.148
3 Joan MIR Leopard Racing Honda 1'57.370 0.194 / 0.046
4 Fabio DI GIANNANTONIO Del Conca Gresini Moto3 Honda 1'57.595 0.419 / 0.225
5 Nicolo BULEGA SKY Racing Team VR46 KTM 1'57.768 0.592 / 0.173
6 Juanfran GUEVARA RBA BOE Racing Team KTM 1'57.912 0.736 / 0.144
7 Romano FENATI Marinelli Rivacold Snipers Honda 1'57.954 0.778 / 0.042
8 Marcos RAMIREZ Platinum Bay Real Estate KTM 1'57.978 0.802 / 0.024
9 Bo BENDSNEYDER Red Bull KTM Ajo KTM 1'57.993 0.817 / 0.015
10 Tatsuki SUZUKI SIC58 Squadra Corse Honda 1'58.053 0.877 / 0.060
11 Jules DANILO Marinelli Rivacold Snipers Honda 1'58.080 0.904 / 0.027
12 Niccolò ANTONELLI Red Bull KTM Ajo KTM 1'58.123 0.947 / 0.043
13 Andrea MIGNO SKY Racing Team VR46 KTM 1'58.123 0.947
14 Aron CANET Estrella Galicia 0,0 Honda 1'58.141 0.965 / 0.018
15 Darryn BINDER Platinum Bay Real Estate KTM 1'58.189 1.013 / 0.048
16 Philipp OETTL Südmetall Schedl GP Racing KTM 1'58.233 1.057 / 0.044
17 Enea BASTIANINI Estrella Galicia 0,0 Honda 1'58.253 1.077 / 0.020
18 Manuel PAGLIANI CIP Mahindra 1'58.279 1.103 / 0.026
19 Lorenzo DALLA PORTA Aspar Mahindra Moto3 Mahindra 1'58.300 1.124 / 0.021
20 Albert ARENAS Aspar Mahindra Moto3 Mahindra 1'58.418 1.242 / 0.118
21 Jakub KORNFEIL Peugeot MC Saxoprint Peugeot 1'58.684 1.508 / 0.266
22 Tony ARBOLINO SIC58 Squadra Corse Honda 1'58.719 1.543 / 0.035
23 Adam NORRODIN SIC Racing Team Honda 1'58.928 1.752 / 0.209
24 Marco BEZZECCHI CIP Mahindra 1'58.941 1.765 / 0.013
25 Ayumu SASAKI SIC Racing Team Honda 1'59.042 1.866 / 0.101
26 Livio LOI Leopard Racing Honda 1'59.067 1.891 / 0.025
27 Kaito TOBA Honda Team Asia Honda 1'59.092 1.916 / 0.025
28 Nakarin ATIRATPHUVAPAT Honda Team Asia Honda 1'59.720 2.544 / 0.628
29 Patrik PULKKINEN Peugeot MC Saxoprint Peugeot 1'59.922 2.746 / 0.202
30 Maria HERRERA AGR Team KTM 2'00.413 3.237 / 0.491
31 Edoardo SINTONI 3570-MTA Mahindra 2'00.543 3.367 / 0.130

Fotó: motogp.com
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: