Formula-E

Marrakeshben folytatódik a Gen2-es korszak – program

Ha valakinek a Dakar ellenére is elvonási tünetei lennének, szombaton következik a 2019-es év első pályaversenye: a Formula-E mezőnye a WTCR-ből is ismert észak-afrikai pályára látogat a hétvégén.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

December közepén, Szaúd-Arábiában rajtolt el a Formula-E ötödik idénye, egyúttal az első, amely során már a második generációs autókkal versenyez a mezőny. A támadó mód érkezésével és az autócserék megszűnésével fémjelzett 2018/2019-es idény most Marokkóban folytatódik, méghozzá a túraautó-versenyekről is ismert marrakeshi pályán.
 
Miután az afrikai országban megszüntették az óraállítgatást, s a nyári időszámításnál maradtak, most azonos időzónában vannak velünk, azaz mindent a hagyományos időpontokban nézhetünk majd. Az Eurosport a sűrű télisportos program miatt csak a futamot adja élőben, de elvileg a széria Facebook-oldalán az edzések és az időmérő is követhetők lesznek.
 
Formula-E, Marrakesh ePrix – a hétvége programja:
 
Szombat (január 12.)  
08:00 - 08:45 1. szabadedzés  
10:15 - 10:45 2. szabadedzés  
12:00 - 13:00 Időmérő edzés  
16:00 Futam (tv: Eurosport 1, élő)
 
Fotó: Formula-E Media


Hozzászólások