Jegyek

Marqueznek a haja is hullott a stressztől a szezon első...

MotoGP
Marqueznek a haja is hullott a stressztől a szezon első felében
2017.11.14. 13:33
Az évad első versenyei után nem úgy tűnt, hogy a repsolos lehet ismét a világbajnok, de aztán változtatott a hozzáállásán és a motoron is javítottak, így a második félidő gyakorlatilag tökéletesen sikerült a spanyol számára.
 
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva.

Marc Marquez számára nem úgy indult a 2017-es évad, ahogy azt eltervezte: bár Austinban természetesen győzni tudott – ahogy tette azt eddig az összes szezonban –, ezen kívül azonban csak Jerezben tudott dobogóra állni az idény első harmadában, miközben kétszer is bukott és nullázott. A mugellói Olasz Nagydíj után 37 pontos hátránya volt a hondásnak az akkor még vezető Maverick Vinalesszel szemben, s bár ezt követően Barcelonában másodikként zárt, az a hétvége inkább arról marad emlékezetes a spanyol számára, hogy ötször is elesett a versenyt megelőzően. Marquez Valenciában, a hatodik vb-cím megszerzése után elárulta: még a haja is hullani kezdett a stressz miatt ebben az időszakban.

„Nagyon kemény szezon volt, számos hullámheggyel és hullámvölggyel, nehéz és szép pillanattal. Különösen az idény első fele volt nagyon nehéz” – idézi a repsolos szavait a Motorsport.com szakoldal. „A barcelonai verseny után elmentem a fodrászomhoz, és azt mondta: ’Mi történt? Hullik a hajad!’, és igaza volt. Mondtam, hogy 24 éves vagyok, az képtelenség, a nagypapámnak és apukámnak is van haja. Aztán meglátogattam a MotoGP orvosi vezetőjét, Dr. Angel Chartét, aki azt mondta, változtatnom kell a versenyzéshez való hozzáállásomon, mert túl sok stressz gyülemlik fel a szervezetemben. Rájöttem, hogy bár mindig mosolygok és boldognak tűnök, azért emberből vagyok, és belül ott a feszültség és az idegesség.”
A még mindig csak 24 éves versenyző idénye igazából a nyári szünet után fordult jobbra: a négyhetes pihenőt kihasználva Brnóban teszteltek, amely kulcsfontosságúnak bizonyult a vb-hadjárat szempontjából. A második félidőről így beszélt a spanyol: „A hozzáállásomon is változtattam, de a lényeg, hogy a motoron is módosítottunk, így újra tökéletesen éreztem magam rajta. Le Mans-ban után együtt ültünk egy kocsiban néhány csapattaggal a repülőtér felé menet, és mondtam nekik, hogy nem élvezem a motorozást: csak azért motorozom, mert azt kell tennem, de nem élvezem. Aztán változtattunk a mentalitásunkon. Először is, meg kellett találnunk a módját, hogy élvezzem a motorozást, és aztán jöttek az eredmények. Keményen dolgoztunk a teszteken, száznál is több kört tettünk meg minden nap, és rátaláltunk a helyes útra. Az idény második fele tökéletes volt számomra. Végig kontrolláltuk az összes edzés minden pillanatát, és Malajziát leszámítva végig dobogón voltunk.”

Marquez Andrea Doviziosónak köszönhetően csak az évadzárón biztosította be az újabb vb-elsőséget: ez volt a második ilyen alkalom négy MotoGP-s címe közül. A repsolos azonban a stressz és a nagyobb nyomás ellenére is jobban élvezi a kiélezett szezonokat és versenyeket: „Amikor 2013-ban megnyertem a bajnokságot, akkor egy rossz versenynap mindössze egy negyedik helyet jelentett. Az igazi bajnoki cím viszont olyan, mint a mostani, amikor négy-öt versenyző harcol a győzelemért a futamokon. Ha elkövetsz egy apró hibát vagy rossz napot fogsz ki, könnyedén a tizedik helyen végezhetsz. A mostani állapotok néhány változtatásnak köszönhetők, például az elektronikát illetően, de amióta megérkezett a Michelin, az egyik jó dolog, hogy van három első és hátsó gumink, így mindegyik gyártó ki tudja választani, melyik passzol a legjobban a motorjához. Ez mindent sokkal jobban kiegyenlít, és szerintem ez a rajongók számára is izgalmasabb, én nagyon élvezem.”

Fotók: Repsol Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: