MotoGP

Marquez két ezreddel Dovizioso előtt a pole-ban

Elképesztően izgalmasan és szorosan alakult az Osztrák GP időmérője, amelynek végén a Repsol Honda vb-éllovas spanyolja minimális különbséggel múlta felül a Ducati duóját. A gyári Yamahák a top10-be sem fértek be.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A délelőtt látottak ellentétben napsütésben rajtolt el a MotoGP spielbergi időmérője, amelynek már az első szakaszában is szerepelt egy nagy név Valentino Rossi révén. Ennek ellenére az olasz csak az ötödik-hatodik helyen tanyázott az első körök után, miközben Alvaro Bautista vezetett Bradley Smith előtt. Az utolsó percek aztán a szokásosnál is nagyobb izgalmakat hoztak, végül pedig Bautista és Alex Rins harcolta ki a továbbjutást – Smith másfél századdal maradt le róla, míg Rossinak be kell érnie vasárnap a 14. rajthellyel.
 
A Q2-ben aztán már a legjobbak is pályára gurultak, Marc Marquez pedig rögtön az első körével az élre ugrott, 1:23,5-ös idejével pedig az első „félidő” is vezetett, előnye azonban mindössze 29 ezred volt Andrea Doviziosóval szemben. Jorge Lorenzo ellenben más ütemben hajtott pályára, de ő is az élre tudott ugrani – igaz, nem sokáig, Marquez ugyanis válaszolni tudott leendő csapattársa eredményére.
 
A fináléban is az egész hétvégén kiemelkedő hármas szórta a piros szektoridőket, végül pedig Marquez zsebelte be a pole-t 1:23,241-es idővel – Dovizioso mindössze két ezreddel maradt el a Repsol Honda spanyoljától! Az első sort Lorenzo teszi teljessé vasárnap, a másodikba pedig Danilo Petrucci, Cal Crutchlow és messze legjobb yamahásként Johann Zarco fért be. Tito Rabat lett a hetedik, az első tízet pedig a két Suzuki és a közéjük beékelődő Dani Pedrosa tette teljessé, míg Maverick Vinales csak a 11. helyre kvalifikált.
 
Az időmérő edzés összesített végeredménye:
1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'23.241  
2. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'23.243 0.002 / 0.002
3. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati 1'23.376 0.135 / 0.133
4. Danilo PETRUCCI ITA Alma Pramac Racing Ducati 1'23.503 0.262 / 0.127
5. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'23.812 0.571 / 0.309
6. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'23.887 0.646 / 0.075
7. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'23.922 0.681 / 0.035
8. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'24.091 0.850 / 0.169
9. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'24.124 0.883 / 0.033
10. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'24.227 0.986 / 0.103
11. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'24.284 1.043 / 0.057
12. Alvaro BAUTISTA SPA Angel Nieto Team Ducati 1'24.342 1.101 / 0.058
Nem ért célba:          
13. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'24.245 0.050 / 0.015
14. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'24.309 0.114 / 0.064
15. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'24.762 0.567 / 0.453
16. Franco MORBIDELLI ITA EG 0,0 Marc VDS Honda 1'24.767 0.572 / 0.005
17. Jack MILLER AUS Alma Pramac Racing Ducati 1'24.805 0.610 / 0.038
18. Hafizh SYAHRIN MAL Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'24.834 0.639 / 0.029
19. Xavier SIMEON BEL Reale Avintia Racing Ducati 1'24.868 0.673 / 0.034
20. Scott REDDING GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'25.067 0.872 / 0.199
21. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'25.178 0.983 / 0.111
22. Thomas LUTHI SWI EG 0,0 Marc VDS Honda 1'25.310 1.115 / 0.132
23. Karel ABRAHAM CZE Angel Nieto Team Ducati 1'25.339 1.144 / 0.029

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások