Jegyek

Marquez elmondta, mi jelenti a legfőbb kihívást...

MotoGP
Marquez elmondta, mi jelenti a legfőbb kihívást Barcelonában
2018.06.13. 10:00
A világbajnoki éllovas és csapattársa, Dani Pedrosa is örül, hogy visszatér a barcelonai pálya eredeti utolsó szektora, valamint az új aszfalttal is elégedettek, így a dobogót veszik célba hazai közönségük előtt.
 
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára! (x)

Egyik hazai versenyükre készülnek a Repsol Honda versenyzői: Jerez után Barcelonában idén másodszor szerepelhet otthon Marc Marquez és Dani Pedrosa. Előbbi a mugellói nullázása ellenére is vezeti a világbajnoki összetettet: előnye 23 pont Valentino Rossival szemben. A címvédő spanyol karrierje során eddig kétszer tudott nyerni a Circuit de Catalunyán – 2010-ben a 125-ösök között, 2014-ben pedig immár a MotoGP-ben –, azaz nem tartozik a legerősebb pályái közé, de Marquez így is bizakodva várja a hétvégét, amely során az új aszfalttal és a módosított utolsó szektorral is meg kell majd ismerkedniük a motorosoknak:
„Mindig boldog vagyok, amikor otthon, a szurkolóink előtt versenyezhetünk, és remélem, izgalmas versennyel szolgálhatunk nekik vasárnap, mert ez a különleges légkör mindig extra energiát ad. Jól sikerült néhány hete a catalunyai teszt, amikor az új vonalvezetést is kipróbálhattuk, főleg a módosított utolsó szektort. Úgy vélem, az újraaszfaltozás terén is remek munkát végeztek: most nagyon jó tapadást biztosít a pálya, élvezetes rajta motorozni, noha az F1-es autók miatt már keletkezett néhány hupli egyes féktávokon. A rázókövek továbbra is a pálya egyik legkomolyabb kihívást jelentő pontjai: a belső rázókövek igen magasak, és nehéz alkalmazkodni hozzájuk a stílusoddal. Összességében ez egy remek pálya, és igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, hogy ismét a dobogóért harcolhassunk.”
Pedrosa összesen háromszor diadalmaskodott Barcelonában, ő így fogalmazott a Repsol Honda közleményében: „A Katalán Nagydíj mindig különleges verseny, hiszen a családunk, a rajongóink és a barátaink mind itt vannak. Maga a pálya is remek, noha eléggé megterhelő, különösen a gumik szempontjából. Sokat kell dolgozni a felfüggesztési és vázbeállításokon, hogy biztosan megfelelő legyen a tapadásunk, mert az idő nagy részét bedőlve töltjük. Miután részben visszatértünk az eredeti nyomvonalhoz, visszakaptuk az utolsó két kanyart is, amelyek igazán gyönyörűek” – mondta el a szezon végén a HRC-től távozó motoros. Pedrosa egyébként csütörtök délután külön sajtótájékoztatót fog tartani, amelyen alighanem a jövőjével kapcsolatban oszt meg információkat – az, hogy mindezt a MotoGP.com még közvetíteni is fogja, inkább a spanyol visszavonulására utal, legalábbis a királykategóriából.

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: