MotoGP

Marquez: „Dovizioso játszadozott velem az utolsó körökben”

Érzése szerint az olasz többször is elvette a gázt az egyenesben, hogy ne előzze meg őt. Az utolsó kanyarban pedig bukástól tartott, mert volt egy apró kontakt közöttük, de hangsúlyozta: ez belefér a versenyzésbe.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Majdnem megismétlődött a 2017-es finálé az Osztrák Nagydíjon: ezúttal Andrea Dovizioso támadta az utolsó kanyarban Marc Marquezt, ám ellentétben a spanyol két évvel ezelőtti manőverével, az olasz sikeres előzést produkált, így ismét ő nyert. Mint azt a leintés után a Repsol Honda motorosa elmondta: ebben az is közrejátszott némileg, hogy ő is megpróbált aláfordulni ellenfelének annak előzése után, csakhogy a fékkarjának védő eleme összeért Doviziosóval:

„Úgy voltam vele, hogy ha túl gyorsan megyek be az utolsó kanyarba, akkor megelőz a célvonalig, mert nem lett volna meg a kigyorsításom” – magyarázta a Motorsport.com hasábjain Marquez, hogy miért nem húzódott védekezőbb ívre az utolsó kanyar előtt. „Ezért meg kellett tartanom a kanyartempót, aztán igyekeztem a középső ívet választani. Úgy éreztem, hogy ha meg is előz ott, meg tudom úgy fékezni a motort és visszajönni, ahogy ő tette velem két éve. Aztán viszont az első fékem védője beleakadt a ruhájába vagy a motorjának valamelyik részébe. Így vele együtt szélesre sodródtam, mert az én motorom az övével együtt mozgott. Azt hittem, el fogok esni, de aztán az a darab letört, így meg tudtam fékezni a gépet és nem buktam” – fogalmazott a címvédő, hangsúlyozva: szerinte abszolút belefér a versenyzésbe az ilyesmi.

Marquez azt már a közvetlenül a futam után készült interjúban is kiemelte, hogy hibának bizonyult a közepes keverékű hátsó gumi választása, hiszen Dovizioso példája is mutatja, hogy vélhetően a lágy is kitartott volna a végéig, ráadásul az jobb tapadást is biztosított az olasznak. A vb-éllovas szerint egyébként a ducatis a hajrában játszott vele, néhányszor direkt nem előzte meg őt:

„Dovi nagyszerű versenyt futott. Már ellenőriztem: az utolsó hat-hét körben játszadozott velem, néha elvette a gázt az egyenesben. Sokkal több tapadása volt a kanyarok kijáratán. Erősebb voltam a féktávokon, de pont ott kell nagy kockázatot vállalni, és úgy voltam vele, hogy ’oké, elmegyek a határig, de nem csinálok semmi őrültséget’. Ezért az élen kezdtem meg az utolsó kört, igyekeztem védekezni, mert nem tudtam támadni, de még így is volt egy kis esélyem, hogy megnyerjem a futamot. Megpróbáltam, de ez most nem volt lehetséges, a legfontosabb viszont az, hogy úgy is az utolsó körig Dovival maradtunk, hogy küszködtünk. Ez a legfontosabb a bajnokság szempontjából.”

Arra a felvetésre, hogy valóban játszott-e Marquezzel az utolsó körökben, így reagált Dovizioso: „A tempómmal nem játszottam, mert ha lett volna esélyem egyedül célba érni, akkor megteszem. Kétszer játszottam az egyenesben, mert ha megelőzöl valakit és te vagy elöl, akkor a mögötted jövő – főleg Marc – később tud fékezni, belülre tud menni és irányítani tud a féktávon” – magyarázta az olasz.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások