Jegyek

Marquez: „A teszt megoldotta néhány problémánkat”

MotoGP
Marquez: „A teszt megoldotta néhány problémánkat”
2018.08.08. 09:09
A Repsol Honda címvédője volt a leggyorsabb hétfőn Brnóban, ám a helyezés és a köridő mellett még jobban örült annak, hogy néhány fejlesztés kifejezetten hasznosnak bizonyult, s már Ausztriában is bevetik őket.
 
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva. (x)

Marc Marquez zárta az élen a hétfői brnói tesztet, ahol nem kevesebb, mint négy különböző motor is áll a spanyol garázsában – köztük egy olyan feketére festett gép is, amelyet már a néhány héttel korábbi barcelonai teszten is láthattunk a Repsolnál. A világbajnokságot magabiztosan vezető motoros cáfolta, hogy az már egy 2019-es prototípus lenne, elmondása szerint még az idei évre próbálgatnak fejlesztéseket, méghozzá elég jó hatékonysággal:

„Kipróbáltunk néhány biztató újítást, amelyek nagyon tetszettek, néhány elem pedig megoldotta az elmúlt versenyeken jelentkező problémákat” – idézi Marquez szavait a Motorsport.com. „Nem nyertünk velük körönként fél másodpercet, de segíthetnek, különösen a futamok végén. Köröztünk egy prototípus motorral is, mint amilyennel már a barcelonai teszten is, de ez nem egy 2019-es gép, idei évre fejlesztünk rajta. Láttunk néhány pozitívumot, amelyeket már Ausztriában is be fogunk vetni, és Hiroshi (Aoyama, a HRC tesztpilótája – a szerk.) is megtett néhány kört, hogy mindent leellenőrizzünk. Én is csak egy etapot teljesítettem a fekete motorral, hogy lássuk, minden rendben van-e.”
A hondások hosszú ideje szenvednek attól, hogy a legtöbbször csak a kemény keverékű első abroncsot tudják használni a futamokon, miközben a Ducatik és a Yamahák gyakran fel tudják tenni a lágyabb opciókat is. Marquez erre is koncentrált hétfőn: „Meg kell értenünk, miért tudja a többi gyártó a lágyabb első gumikat használni, míg nekünk általában csak a kemény marad. Néha, amikor túl nagy a forróság, szenvedünk, éppen ezért köröztem délben, 55 fokban is” – magyarázta a címvédő.

Mindeközben Marquez csapattársa, Dani Pedrosa is biztató tesztet teljesített: a Cseh GP hétvégéjén látott szenvedése után az előkelő harmadik helyen végzett. A szezon végén visszavonuló spanyol azonban nem ragadtatja el magát, elmondása szerint a javulása ugyanis nagy részben a pálya állapota változásának tudható be: „Tény, hogy a hétfői körülmények között sokkal könnyebben tudtam gyorsan motorozni. Amikor kisebb a pálya tapadása, nehezebben találok rá a hátsó tapadásra, így nem tudok kellően gyorsan haladni a kanyarok közepén. Ez a fő ok. Vasárnap nehéz helyzetben voltam, hétfőn viszont pont az ellenkezője történt” – fogalmazott Pedrosa, aki kíváncsian várja, hogy a hétvégi spielbergi versenyen is tudja-e hozni a hétfőn látott formáját.

Fotók: Repsol Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: