Jegyek

Magyar gamerrel indul a Mercedes e-sport-csapata

E-sport F1
Magyar gamerrel indul a Mercedes e-sport-csapata
2018.08.07. 16:39
Az F1-ben címvédő alakulat hivatalosan is bejelentette, hogy elindítja e-sport-csapatát, amelyben négy tehetséges játékosnak, köztük a már korábban kiválasztott Bereznay Dánielnek adnak lehetőséget.
 
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva. (x)

A Mercedes kedd délután hivatalos közleményben jelentette be, hogy elindítja e-sport-csapatát, amely nem meglepő módon a Mercedes-AMG Petronas ESports névre fog hallgatni, s amellyel részt vesznek a hivatalos Formula-1-es e-sport-bajnokságban is. Az egyik versenyzőjük pedig, mint arról már korábban is beszámoltunk, a magyar Bereznay Dániel lesz, akit még az F1 e-sport draftja során választott ki az istálló néhány hete.

Most az is kiderült, hogy kik lesznek Dani csapattársai: többek között a tavalyi, első F1-es e-sport-verseny győztese, a brit Brendon Leigh is a Mercedes alakulatát fogja erősíteni. Mellettük pedig utóbbi honfitársa, Harry Jacks, valamint a lengyel Patryk Krutyi kap még lehetőséget az „igazi” száguldó cirkuszban világbajnoki címvédő, s jelenleg is mind az egyéni, mind a konstruktőri értékelést vezető gárdától.

Fotók: Mercedes AMG Petronas
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: