Jegyek

Lorenzo: „Itt megvan a tempóm és az önbizalmam”

MotoGP
Lorenzo: „Itt megvan a tempóm és az önbizalmam”
2017.06.10. 19:33
Ducatis karrierje során első alkalommal kvalifikálta magát az első sorba, s bár úgy érzi, jobban teljesíthet, mint egy hete az Olasz Nagydíjon, elmondása szerint még bőven van hol fejlődniük.
 
Szeretnél kilátogatni a DTM és a TCR hungaroringi versenyére? Akkor van egy ajánlatunk a számodra, hiszen néhány napig akár jegyshopunkon keresztül is megrendelheted a belépődet a június közepén sorra kerülő rendezvényre!

Úgy tűnik, idén azok a pályák kedveznek Jorge Lorenzónak, ahol kifejezetten gyenge a tapadás: Jerezben hasonló körülmények között szerezte meg első ducatis dobogóját, ma pedig csak Dani Pedrosa tudta megelőzni őt a Katalán Nagydíj kvalifikációján. A spanyol versenyzőt nem érte váratlanul az erős szereplés, hiszen a néhány héttel ezelőtti privát gyakorlás során is jól ment Barcelonában.
 
„Már a teszten is láttuk, hogy itt megvan a tempóm és az önbizalmam, hogy jobban teljesítsek, mint Mugellóban, noha délelőtt szenvedtem, és ezért radikális változtatást eszközöltünk délutánra. Szenvedtem, de kiegyensúlyozottan köröztem, és nem is igazán követtem el hibát” – idézi Lorenzo szavait a MotoGP hivatalos honlapja.
 
„A motor egyik előnye, hogy nem szemcsésedik túlságosan az első gumi, a hátsó keréken azonban hiányzik egy kis tapadás, szóval vasárnap reggel ezen igyekszünk majd javítani. Ez egy rendkívül kemény pálya, és a holnap mindenki számára egy rémálom lesz, de folyamatosan javulok és egyre finomabban tudok bánni a gázzal, szóval meglátjuk. Jerezben megszereztem az első dobogómat, Mugellóban először vezettem egy versenyt, most pedig először vagyok az első sorban – megpróbáljuk így folytatni.”

Fotó: Ducati Corse
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: