MotoGP

Lorenzo edzésként tekint a vasárnapi futamra

A visszatérő spanyol elmondása szerint ezúttal nem lesz fontos számára a helyezés: ha ugyanis megpróbálna előbbre jönni, azzal csak extra kockázatot vállalna.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Asseni sérülése után csaknem két hónappal tért vissza ismét a versenypályára Jorge Lorenzo, ám az edzések alapján egyértelmű, hogy még nincs tökéletes állapotban. A Repsol Honda motorosa több másodperces lemaradással az utolsó előtti, 21. pozícióba kvalifikálta magát a másnapi futamra. A spanyol elismerte: ezúttal meg sem próbál majd kockázatot vállalni a pontszerzés érdekében, ugyanis nem ez lesz a célja a silverstone-i viadalon.

„Mindig kockázatot jelent felülni egy MotoGP-motorra, de azért vagyok itt, hogy megpróbáljam végigcsinálni a hétvégét és a futamot versenytempóban, mert egy versenytáv a lehető legjobb edzés, amellyel edzhetem az izmaimat a jövőbeli futamokra és tesztekre” – magyarázta Lorenzo, akinek szavait a Crash.net szakportál idézi. „Úgy vélem, a holnapi lesz az egyike azon kevés versenyemnek, ahol a helyezés nem lesz fontos. Nem számít, hogy utolsóként vagy a leglassabbként végzek, vagy esetleg egy-két helyet előrébb jövök.”

„Igazából ha megpróbálok néhány helyet javítani, az jóval több kockázatot jelentene, és az nem érné meg a jelenlegi fizikai állapotomban. Egy edzésnek fogom tekinteni a versenyt, hogy a lehető legjobban visszaszokjak a motorhoz. Nehéz lesz az én állapotomban befejezni a futamot, hosszú és kemény verseny lesz, de ez a küldetésem, aztán meglátjuk, sikerül-e”
– fogalmazott az ötszörös világbajnok, hozzátéve: hogy a fájdalmak mellett ez a hozzáállás a legnehezebb számára ezen a hétvégén, hiszen nincs hozzászokva, hogy az utolsó helyek egyikén tanyázzon.

Fotó: Repsol Media


Hozzászólások