Formula-E

Közzétették a Formula-E 2018/2019-es nevezési listáját

Szűk egy hónappal a rijádi szezonnyitó előtt véglegesítették az indulók listáját – más kérdés, hogy még két helyen is változik vagy változhat a pilóta személye.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A HWA érkezésével a Formula-E történetében először 11 csapat 22 pilótáját láthatjuk majd összecsapni a 2018/2019-es, új autókat is felvonultató szezonban. A péntek délben kiadott nevezési listán az istállók korábbi bejelentéseinek megfelelően szerepelnek a versenyzők nevei, két dolgot azonban mindenképp érdemes kiemelni.
 
Egyfelől azt, hogy a Mahindránál ezen a listán is Felix Rosenqvist neve szerepel Pascal Wehrlein helyett, ám ez vélhetően csak egyfajta elírás, ugyanis a széria hivatalos honlapján szereplő cikkben is a tegnapi híreket erősítik meg, miszerint januártól már az ex-F1-es német vezeti az indiaiak egyik autóját.
 
A másik érdekesség, hogy a Nissan e.dams alakulatánál továbbra is Alexander Albont tüntetik fel Sebastien Buemi csapattársaként, noha sajtóértesülések szerint a brit-thai pilóta már meg is állapodott a Toro Rosso Formula-1-es csapatával. Ha ez igaz, úgy a Nissannak továbbra is helyettes után kell néznie, függetlenül a hivatalos nevezési listától, amit az alábbiakban mutatunk is teljes egészében:
 
2 Sam Bird (GBR) Envision Virgin Racing Audi e-tron FE05
4 Robin Frijns (NLD) Envision Virgin Racing Audi e-tron FE05
3 Nelson Piquet (BRA) Panasonic Jaguar Racing Jaguar I-Type III
20 Mitch Evans (NZL) Panasonic Jaguar Racing Jaguar I-Type III
5 Stoffel Vandoorne (BEL) HWA Racelab Venturi VFE05
17 Gary Paffett (GBR) HWA Racelab Venturi VFE05
6 Max Gunther (DEU) GEOX Dragon Penske EV-3
7 Jose Maria Lopez (ARG) GEOX Dragon Penske EV-3
8 Tom Dillmann (FRA) NIO Formula E Team NIO Sport 004
16 Oliver Turvey (GBR) NIO Formula E Team NIO Sport 004
11 Lucas di Grassi (BRA) Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team Audi e-tron FE05
66 Daniel Abt (DEU) Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team Audi e-tron FE05
19 Felipe Massa (BRA) VENTURI Formula E Team Venturi VFE05
48 Edorado Mortara (CHE) VENTURI Formula E Team Venturi VFE05
22 Alex Albon (THA) Nissan e.dams Nissan IM01
23 Sebastien Buemi (CHE) Nissan e.dams Nissan IM01
25 Jean-Eric Vergne (FRA) DS TECHEETAH DS E-TENSE FE19
36 Andre Lotterer (DEU) DS TECHEETAH DS E-TENSE FE19
27 Alexander Sims (GBR) BMW i Andretti Motorsport BMW iFE.18
28 Antonio Felix da Costa (PRT) BMW i Andretti Motorsport BMW iFE.18
64 Jerome d'Ambrosio (BEL) Mahindra Racing Mahindra MSElectro
94 Felix Rosenqvist (SWE) Mahindra Racing Mahindra MSElectro
 
Fotó: Formula-E Media


Hozzászólások