Blog

Kis Viki blog: Kaland az élet! – belülről a Rookies Cup válogatója

Kaland az élet! Még a mexikói IWWC előtt hívtak Ádikám szülei, hogy „Kapaszkodj, Wicca, Ádit beválogatták a Red Bull Rookies Cup válogatójára, mentek Spanyolországba!”. Yeehaw! – mondtam én.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Szóval majdhogynem touch ’n góztam a repülővel, ugyanis még ki sem pakoltam teljesen a tengerentúli kiruccanásból, már indultunk is Andalúziába. Nyomtam egy csókot Édesanyám arcára, Buenos Días, aztán Adios, majd jövünk!

Bevallom, picit izgultam az út előtt, tudniillik ez volt az első alkalom, hogy kettesben utaztunk Ádámmal, és hát kiváló tehetségem van ahhoz, hogy minden igyekezetem ellenére még egy kaktuszt is rekordidőn belül kiirtsak, erre rám bíztak egy kamasz fiút. Jujj! Na jó, kicsit ironizálok ám, az izgalom valós volt, de semmi félsz, tudtam, jól elleszünk, no, meg egy nappal később jött Rizi is.
De térjünk is a lényegre. A Red Bull Rookies Cup gyakorlatilag a legjobb tehetségkutató versenysorozat, a MotoGP betétfutamaként (az európai pályákon) a legnagyobb kiugrási lehetőség a fiatal tehetségek számára. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy már önmagában az is nagyon nagy szó, hogy több száz jelentkező közül ott lehettünk mi is a 30 nemzet 105 legjobb utánpótlás-versenyzője között – mármint az Ádi, és képzeljétek, rajta kívül még két másik magyar ifjonc is jelen volt, Oláh Barnabás és Számadó Máté személyében.

A program úgy nézett ki, hogy kedden délután volt az első jelenésünk a guadix-i pályán, amikor megkaptuk a csoportbeosztást, a másnapi időtervet, emellett méretet vettek a pilótákról, ezután hármasban elmentünk pályabejárásra, átbeszéltük, másnap mire kell figyelni, melyek lesznek a kulcsfontosságú pontok. Ádám a C csoport tagja volt a két hazaival, három brittel és két kanadaival karöltve.
A gyerkőcöknek meg volt szabva, mikor kell öltözni menni – szigorúan egyedül, a kísérők nem mehettek oda, sőt igazából sehova sem –, amit egy megbeszélés követett, ahol a szervezők hasznos tanácsokkal látták el a csoport tagjait, majd motorsorsolás és irány a pálya. Mindez kétszer: egyszer délelőtt ültek motoron, majd délután. Örültem, mert a mi gyerekünk teljesen összeszedett volt fejben, látszott rajta az elszántság, hiába az ismeretlen motor, ismeretlen aszfaltcsík – gyerünk, csináljuk!

Az elvárásunk az volt, hogy magához képest folyamatosan fejlődjön, motorozza ki magát, és persze bukfencezni tilos – mivel volt egy kimondatlan szabály: aki esik, az kiesik. Ezen felül korábbi résztvevőktől kaptunk olyan füleseket, hogy amennyiben bármi gond lenne a technikával, még véletlenül se említsük a szerelőknek vagy szervezőknek, azzal kell ügyeskedni, amit adnak. Emellett a tudtunkra adták azt is, hogy nem feltétlen a leggyorsabbakat hívják vissza másnap, fontos a résztvevők személyisége is, ki hogyan nyilvánul meg, hogyan viselkedik a pályán kívül, szóval az összképet figyelték, hiszen a jövő világbajnokai kerül(het)nek ki a kezeik közül.
Ugyan Ádit nem válogatták be a második körre, ám egy pillanatig sem voltunk csalódottak, hiszen sikerült neki körről körre fejlődnie, úgy, hogy nagyon kevés ideje volt hozzászokni a teljesen új körülményekhez (motor, pálya). Mikor lejött a második menetről, fülig ért a szája, nagyon tetszett neki, és azt mondta, kimotorozta magát – mi is így láttuk, sőt, tán várakozáson felül teljesített, szóval nagyon büszkék voltunk, vagyunk Rá! Mi így is sokat nyertünk, ha mást nem, hát tapasztalatot!

A szervezők többször is hangsúlyozták, aki nem hallja a nevét, ne keseredjen el, ez nem azt jelenti, hogy reménytelen eset. Sok út vezet az álmaink elérése és a siker felé, hogy éppen ez nem a mi utunk, semmit sem jelent, keresünk egy másikat és haladunk előre!
 
Kis Viki #7

Hozzászólások