WTCR

Jönnek a kétautós csapatok, változik a pontrendszer

Sajtóhírek szerint kétféle limitet is bevezethetnek jövőre a WTCR-ben a költségek jobb elosztása érdekében, miközben immár az első tíz helyett az első tizenöt kaphat majd pontot futamonként.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A résztvevők jelentős része sikerként értékelte az új Túraautó-világkupa első szezonját, a szervezők azonban igyekeznek még jobbá tenni a sorozatát 2019-re. Éppen ezért a promóter Eurosport Events a csapatok képviselőivel egyeztetve több változtatást is javasol, amelyek főként a költségek jobb elosztását célozzák. Fontos hangsúlyozni az elején: az alábbiakban felsorolt tervek egyelőre nem hivatalosak, azokra még a Motorsport Világtanácsnak is rá kell bólintania a szerdai ülésén – bár ez vélhetően csak formaság, s amúgy is Neil Hudson, a TouringCarTimes.com szakírója szellőztette meg őket, aki nagyon ritka esetben szokott tévedni, szóval vehetjük kvázi biztosnak az újításokat.

Az egyik legfontosabb szabálymódosítás az lesz, hogy jövőre márkánként legfeljebb négy autó lehet a mezőnyben, míg a csapatok is maximum két autót indíthatnak. Utóbbit alighanem ki lehet játszani hasonló módon, ahogy idén például a Comtoyou osztotta ketté a négyautós istállóját: Frederic Vervisch és Denis Dupont Audi Sport Comtoyou, míg Nathanael Berthon és Aurélien Panis Comtoyou Racing név alatt futott. Francois Ribeiro, a WTCR promótere is elmondta: az első változtatással az a céljuk, hogy ne egyfajta márkára szavazzon a mezőny fele (idén például Audiból hat, Hondából öt is volt a rajtrácson), míg a csapatok esetén eltérő licenc és festés szükséges, de azt nem tiltja majd semmi, hogy a garázsban egymás mellett foglaljanak helyet vagy akár együtt is dolgozzanak.

A szabályozás egyébként épp a már említett Comtoyou-t érintheti leginkább, hiszen miután az idén Jean-Karl Vernay-t és Gordon Sheddent indító WRT is szeretne Audikkal rajthoz állni, a belga gárda egyik „felének” alighanem márkát kell váltania. Neil Hudson szerint valószínűsíthető, hogy két Audi és két Cupra lesz náluk a felállás, utóbbival pedig egyébként a Zengő Motorsportot is márkaváltásra késztethetik akár, amennyiben a magyar istálló marad a WTCR-ben, s a Campos Racing is ragaszkodik a SEAT sportmárkájához. A másik érintett a Münnich Motorsport lehet, amely idén három Hondával volt jelen a mezőnyben – emiatt az egyik nem is számított a csapartékelésnél (ez volt a megoldása a legutóbbi podcastünkben felmerült rejtélynek is) –, viszont náluk még nem dőlt el, hogy 2019-ben is Civicekkel állnak-e rajthoz.

Miután a Lynk & Co érkezésével már nyolc márka lesz érdekelt a világkupában – amennyiben a jelenlegi hétből egyik sem száll ki –, és amúgy is nagyobb az érdeklődés, a tervek szerint jövőre már 30 fős mezőny indulhat a futamokon. Amelyeknek éppen emiatt megváltozik a pontrendszere is, a tervek szerint ugyanis 2019-ben már nem csak az első tíz, hanem az első tizenöt szerezne bajnoki egységet. „Egyöntetű vélemény volt a csapatok részéről, hogy már idén is nehéz volt beférni a top10-be, jövőre pedig még inkább az lesz, így az FIA is egyetért abban, hogy a 15. helyig kellene pontokat osztanunk” – fogalmazott Ribeiro. Emellett lesz még egy apró változás, miszerint a szombati első futamot megelőző időmérő legjobbjainak is osztanának pontokat (idén csak a második kvalifikáción volt így).

Fotó: WTCR Media


Hozzászólások