Jegyek

Jön az egységes ECU a Superbike-ban is?

Superbike
Jön az egységes ECU a Superbike-ban is?
2017.06.15. 20:06
A Superbike Bizottság megerősítette, hogy a legutóbbi egyeztetésükön valóban felmerült egy egységes motorvezérlő-elektronika bevezetése 2018-ban – vannak persze gyártók, amelyeknek nem lenne ínyére a dolog.
 
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva.

Az elmúlt hetekben egyre több pletyka merült fel azzal kapcsolatban, hogy jelentősen módosítanák a Superbike-világbajnokság 2018-as technikai előírásait. Ennek oka pedig nem más, hogy szeretnék kiegyenlíteni az erőviszonyokat a mezőnyben, az utóbbi néhány évben ugyanis a Kawasaki és a Ducati óriási előnyre tettek szert a többiekkel szemben: ez különösen szembetűnő, ha megnézzük az idén bevezetett kevert rajtrácsos vasárnapi versenyeket, ahol a középmezőnyből rajtoló négyes rendre néhány kör alatt az élen találja magát.
 
A többiek felzárkóztatásának egyik módja pedig az egységes motorvezérlő-elektronika bevezetése lehetne: a brit Superbike-ban és néhány éve a MotoGP-ben is sikerrel alkalmazzák – utóbbinál a Magneti Marelli gyártja az ECU-t, s nem kis részben ennek is köszönhető, hogy az elmúlt egy-két szezonban már nem csak a gyári Yamahák és a Hondák tudnak beleszólni a dobogós helyezések vagy akár a győzelmek sorsába.
 
A Superbike Bizottság résztvevői, azaz a Dorna, a FIM és a Gyártók Szövetsége legutóbb a Katalán Nagydíjon ült össze erről tárgyalni, s most megerősítették, hogy valóban szó esett egy egységes ECU bevezetéséről a 2018-as idényre, ám erről még nem született hivatalos döntés, arra a következő néhány hétben kerülhet sor. A Crash.net információi szerint a jelenleg lemaradásban lévő márkák közül a Honda és a Yamaha is erősen szorgalmazza az újítást, a Kawasaki viszont igencsak ellenzi azt, ami nem meglepő a mostani formájukat ismerve.

Fotó: Crash.net
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: