Superbike

Jakub Smrz felhagy a versenyzéssel

A Superbike-vb-n még idén is feltűnő cseh motoros úgy határozott, 35 évesen szeretné másra fordítani az energiáit, de nem zárta ki, hogy látjuk még őt futamokon.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Jakub Smrz 2018-ban összesen három versenyhétvégén szerepelt a Guandalini Yamaha színeiben, ahol már tavaly is rajthoz állt év közben. A katari idényzárót azonban az Argentínában elszenvedett sérülése miatt ki kellett hagynia, de a célba érés az előtte lévő futamokon sem sikerült neki – hol bukás, hol technikai problémák miatt. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy a 35 éves cseh motoros úgy döntött, jövőre már semmilyen szériában nem áll rajthoz.
 
„Mindig élveztem a versenyzést, de már nincs meg bennem hozzá a motiváció. Szóval inkább másra fordítom mostantól az energiáimat. Nyilván néha fogok még tesztelni, alkalomadtán talán versenyeken is indulok. De szeretnék több időt tölteni a fiammal, mielőtt felnő” – magyarázta Smrz, akinek szavait a SpeedWeek.com szakoldal idézi.
 
Smrz 1998-ban a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis kategóriájának brnói futamán tűnt fel először, majd 2001-ben lett a mezőny állandó tagja. Több évet lehúzott a 250-esek között is, majd 2007-ben átnyergelt a Superbike-világbajnokságba, ahol 2012-ig összesen öt dobogós helyezést szerzett, nyernie azonban egyszer sem sikerült. „Rengeteg idő eltelt az első versenyem óta. Voltak jó és kevésbé jó futamaim – a legtöbbjük alakulhatott volna jobban” – összegezte röviden karrierjét a motoros.
 
A versenyző azonban nem fordít teljesen hátat a WSBK paddockjának: jövőre ugyanis saját csapattal indul a Supersport 300-as világbajnokságon, amelynek célja, hogy segítse a fiatal cseh tehetségeket. Már azt is bejelentették, hogy Vojtech Schwarz és Oliver König ülhet fel az alakulat két Kawasaki Ninja 400-asára.

Fotó: Jakub Smrz Twitter


Hozzászólások