Supersport

Ifj. Tóth Imre: „Végre minden adott, hogy profin csinálhassuk” (interjú)

Mi a helyzet a Hector Barbera által tavasszal ellopott motorral? Milyen segítséget kap az Oxxóval fúzionáló csapat a Yamahától? És mik a célkitűzések a 2020-as szezonra? A Team Toth csapatvezetőjével beszélgettünk.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A Team Toth már több mint másfél évtizede van jelen a gyorsasági motorsportban: a Supersport-világbajnokság mezőnyébe idén tértek vissza, s rögtön biztatóan is kezdték a szezont Hector Barbera Phillip Island-i negyedik helyével. Aztán viszont jött az emlékezetes motorlopási botrány Aragónban, utána pedig több versenyző is feltűnt náluk, akik viszont nem tudták hozni a spanyol teljesítményét. A 2020-as idénynek ellenben komoly várakozásokkal vág neki a csapat: mint az néhány napja kiderült, létrejött az Oxxo Hungary Yamaha – Toth Team fúzió, amelynek színeiben fog indulni az idén az összetett 11. helyén végző Sebestyén Péter. Ifj. Tóth Imre csapatfőnökkel a csütörtöki sajtótájékoztatón beszéltünk a 2019-es nehézségekről, a Barbera-ügy jelenlegi állásáról, valamint az új projekttel kapcsolatos várakozásokról és célkitűzésekről:
 
P1race: - Mielőtt rátérnénk az új projektre, hogyan értékelnéd a 2019-es szezonotokat?
Ifj. Tóth Imre: - Egy nagyon erős kezdést egy nagyon erős visszaesés követett sajnos. Barberával kezdtük el ezt a projektet, de aztán ő úgy gondolta, másfelé megy inkább. Mindenki találgat, de a motor a mai napig nincsen meg. A szezont úgy tudtuk befejezni, hogy Györfi Alentől béreltem a motort: amíg versenyzett, hozta a motorját és azzal versenyzett. Utána már nem akart menni, nem volt túl erős éve, nekem viszont kellett egy motor, pénzünk ellenben nem volt, hogy vegyünk egy újat több tízezer euróért. Ezért béreltük Alentől a motort, így legalább befejeztük az évet, mert ha kiestünk volna a mezőnyből, akkor lehet, hogy hiába jelentkezem Sebestyén Petivel vagy bárkivel 2020-ra, a Dorna mondhatta volna, hogy nem garantált a helyünk, hiszen nem futottunk teljes szezont.

Szóval befejeztük az évet, és azt gondolom, nem is akárhogy, mert mindig a pontszerzés közelében voltunk még úgy is, hogy a motor, amellyel Alen ment, nem volt egy „táltosló”. De amikor például Ruiu ráült, ő a 12. helyen tudott menni vele, csak aztán technikai gond lépett fel, mert elrepedt egy kábel, egy henger pedig megszűnt létezni, szóval voltak még szerencsétlen helyzeteink. De tanulóévnek pozitív volt, hiszen a Supersport 300-ból jöttünk vissza a hatszázasok közé, ráadásul Yamahával, szóval megtapasztaltuk, mi kell ahhoz, hogy jó motorral tudjunk előállni – ahogy év elején jó is volt a motor, különben Barbera nem lett volna negyedik Ausztráliában, s a többi edzésen sem lett volna ott mindig a top 5-ben.
 
Ami a jövőt illeti: Peti már versenyzett nálunk. Akkor még fiatalabb volt, ráadásul nem is volt túl jó a technika… Akkor még én is versenyeztem a Superbike-ban, de elég kevés sikerrel. Viszont úgy látom, Peti most nagyon a topon van mind fizikailag, mind fejben, nagyon jól elsajátította már a Supersport kategória rejtelmeit. Most van a legjobb formájában, s egy olyan motorral, amely a mezőny egyik legjobbja lesz – márpedig azt rakjuk össze –, ebből rossz dolog nem sülhet ki.
 
- Még pár szóval visszatérve a Barbera-ügyre: a motor tehát még nincs meg, de hogyan áll a nyomozás?
- Még nyomoz a rendőrség, két-három hetente veszem fel a kapcsolatot a spanyol, alcanizi rendőrséggel. A spanyolok elég lassan dolgoznak, ez most is kiderült számunkra… Barberát nem tudom elérni, le vagyok tiltva mindenhonnan, szóval nem tudok semmit csinálni vele egyelőre. Nyilván tudom, hogy hol lakik meg minden, de arra még várnunk kell a perrel, hogy mi lesz a nyomozás vége. A rendőrség sokszor volt nála, többször is behívták őt, szóval halad az ügy, csak nagyon lassan. A motorról annyit tudok – mert a paddock azért kicsi, szóval nyilván terjednek a hírek –, hogy valahol Valencia környékén van elméletileg. Nem adták el elvileg, hiszen le van adva az alvázszám: ha bárki alkatrészt rendel arra az alvázszámra, akkor az egyből kiderül. Én még bízom benne azért, hogy meglesz. Peti nyilván teljesen új motorral fog menni – új váz, új blokkok –, szóval ha előkerülne, akkor vésztartaléknak megfelelő lenne.
 
- Közvetlenül a Yamahától fogtok támogatást kapni, vagy csak a YART-on és a Yamaha Austrián keresztül?
- Még nem teljesen tiszta, még készítik elő, hogy mivel tudnának hozzájárulni, hogy az nekünk segítség legyen. Úgyhogy pontosan még nem tudjuk, de a Yamaha mindenképpen részt fog venni ebben a projektben.
- Petin kívül lesz még egy versenyzőtök Loris Cresson személyében: ő is teljesen ezen csapatnév alatt fog futni vagy őt nem fogja az Oxxo támogatni?
- A motoron a csapatnév rajta lesz, de neki is van egy saját főszponzora, amit ugyancsak ráteszünk majd. Igazából technikailag ő hoz mindent magával, szóval ha például rossz lesz a motor, nem nálam fog kopogtatni. Ilyen szempontból az én felelősségem Peti motorja, ő tud noszogatni, hogy milyen motort adtam alá, Cresson nem. A hátteret én adom neki, de magát a technikát és a saját szerelőit is ő maga hozza.
 
- Ha már szerelők: említetted a sajtótájékoztatón, hogy ezen a fronton is erősítetek.
- Nálunk Nagy Győző a fix főszerelőnk, de idén Alen is hozta magával a saját szerelőit, jövőre pedig érkezik az a két angol szerelő, akikkel Peti idén már dolgozott együtt. A főmérnöke, Andy rendkívül profi, dolgozott már együtt Cluzellel is, amikor második lett a vb-összetettben. Szóval tényleg minden adott lesz ahhoz, hogy végre profin és működőképesen csinálhassuk ezt a projektet.
 
- Hány tesztet terveztek a téli holtszezonra?
- Sok múlik azon, mikorra készül el a motor. Remélem, hogy január 15. és 20. között elkészül, és akkor tudunk menni 24-25-én Jerezbe, valamint 27-28-án Portimaóba. Ezen a két teszten mindenképp szeretnénk ott lenni, mert a mezőny 60-70 százaléka ott van, és aki szeretne jó eredményeket, például top 6-os helyezéseket elérni, ami nekünk is célunk, annak ott kell lenni ezeken.
 
- Mennyire lesz nehéz ezt a top 6-os célt elérni? Rengeteg yamahás csapat lesz még rajtatok kívül is…
- Igen, az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnye lesz a Supersport 600-ban. Sokan érkeznek a Moto2-ből, például Locatelli nagyon erős, ahogy Phillip Öttl is, de Odendaal is nagyon jó motoros, amire eddig felült, abból mindig kihozta a maximumot. Jön a Kiefer Racing és Tulovic is, ők is erősek, szóval fel lesz adva a lecke. Viszont ők újak lesznek a kategóriában, ami jól és rosszul is elsülhet. Peti ellenben már elég jól kiismerte a Supersportot: ismeri a gumikat, tudja, hogyan kell taktikailag és technikailag felépíteni a hétvégéket. Szóval bár tényleg nagy nevek érkeznek, úgy vélem, közös erővel akkor is elérhetjük a jó eredményeket.

Fotó: PS56 Team, WorldSBK Media


Hozzászólások