Jegyek

Hivatalos: Rinaldi rajthoz áll a Superbike-vb európai...

Superbike
Hivatalos: Rinaldi rajthoz áll a Superbike-vb európai futamain
2018.01.12. 12:55
A korábbi híreszteléseknek megfelelően a Ducati ma bejelentette, hogy a 2018-as idény nyolc európai állomásán a Superstock 1000-es Európa-bajnok olaszt is elindítják a juniorcsapatuk színeiben.
 
Elindult Instagram-csatornánk: kövesd legújabb közösségimédia-platformunkat, ahol friss és exkluzív helyszíni képekkel, valamint a versenyhétvégék legérdekesebb fotóival szolgálunk majd! A P1race Instagram-csatornája ide kattintva érhető el. (x)

Michael Ruben Rinaldi 2017-ben szoros szezon végén tudott Európa-bajnoki címet szerezni a Superstock 1000-es kategóriában, amely után rögtön felmerült, hogy az olasz idén már a Superbike-világbajnokságon húzhatja a gázt. A novemberi jerezi privát teszten ki is próbálhatta a Ducati Panigalét, most pedig a korábbi pletykáknak megfelelően bejelentették, hogy az Aruba.it Racing juniorcsapatával együtt bemutatkozik a Superbike-ban. Rinaldi az európai fordulókon kap lehetőséget, azaz összesen nyolc helyszínen láthatjuk majd a mezőnyben, egy évvel később azonban elképzelhető, hogy ő és a csapat is teljes szezont futhat a világbajnokságon.
 
Stefano Cecconi, az istálló vezetője így nyilatkozott a bejelentés kapcsán: „Két évvel ezelőtt, amikor megdupláztuk a csapatunkat az Aruba.it Racing – Junior Team létrehozásával, az volt a fő célunk, hogy kiválasszuk a fiatal tehetségeket és lehetőséget adjunk nekik a fejlődésre versenyzőként. Miután tavaly megszereztük a Superstock 1000-es Eb-címet Michaellel, neki és a csapatnak is a Superbike-vb-n való debütálás volt a logikus következő lépés” – fogalmazott Cecconi, aki azt is megerősítette, hogy bár nem kapnak közvetlen gyári támogatást a Ducatitól, de útmutatást azért kérni fognak a „felnőtt” csapattól, amely 2018-ban is a Chaz Davies, Marco Melandri párossal indul.
 
Rinaldi érthető módon boldogan nyilatkozott: „Természetesen nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Azzal, hogy két emlékezetes szezon után az Aruba.it Racing – Junior Team színeiben folytathatom, és hogy közösen, egy versenyképes motorral és egy fantasztikus csapattal léphetünk fel a Superbike-ba, egy álmom válik valóra. Aragónban kezdődik számunkra a szezon, szóval igyekszünk majd az extra időt arra felhasználni, hogy még jobban felkészüljünk. A célunk mindenekelőtt, hogy a lehető legtöbbet tanuljunk, és én is sokat fejlődjek versenyzőként, de szeretnénk megmutatni a bennünk rejlő potenciált is, hiszen mindenünk adott ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el.”

Fotó: WorldSBK Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: