WTCR

Hivatalos: Ceccon marad az Alfa Romeónál

A Team Mulsanne megerősítette, hogy meghosszabbították a tavaly futamgyőzelemig jutó olasz pilóta szerződését – azt azonban továbbra sem tudni, ki lesz a csapattársa.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A Team Mulsanne már néhány hete megerősítette, hogy idén is két, a Romeo Ferraris által épített Alfa Romeo Giulietta TCR-rel neveznek a WTCR-be, ám arra mostanáig kellett várnunk, hogy legalább az egyik pilótájukat megnevezzék. Meglepetés persze nem történt, ugyanis a várakozásoknak megfelelően Kevin Ceccon marad az egyik versenyzőjük: a fiatal olasz pilóta tavaly a szezon közepén vette át Gianni Morbidelli helyét, már rögtön a Slovakia Ringen pontot szerzett, Suzukában pedig bezsebelte a márka első pole-ját és futamgyőzelmét egyaránt.

„Lelkesen vártam ezt a bejelentést” – idézi Ceccont a TouringCarTimes.com. „Reméltem, hogy kapok egy ülést a teljes 2019-es szezonra a tavalyi jó eredmények után, de az életben sosem lehet tudni, mi fog történni. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy Michela (Cerruti, a Romeo Ferraris ügyvezetője – a szerk.) és a Romeo Ferraris teljes csapata végig teljesen nyílt volt velem: biztosítottak róla, hogy szeretnék velem folytatni a munkát. Ha visszanézek a 2018-as évre és arra, amit elértünk, úgy érzem, idén az élmenők között szerepelhetünk, de persze nem szabad lebecsülnünk az ellenfeleket. Izgatottan várom, hogy újra pályára gurulhassak.”

Azt egyelőre nem tudni, ki lesz Ceccon társa a Team Mulsanne-nál, de a pletykák szerint Tom Coronel vagy Ma Qing Hua lehet a befutó: mind a holland, mind a kínai pilóta kipróbálta az Alfa Romeót a néhány héttel ezelőtti privát teszten. A mai egyébként a bejelentések napja a WTCR-ben, hiszen nemrég a Sebastien Loeb Racing és a Volkswagen is elárulta, hogy a német Benjamin Leuchter lesz a negyedik pilótájuk. Így egyébként immár 16 versenyző kiléte biztos – bár az iménti cikkben már összeszedtük a mezőny jelenlegi állását, azért ide is beszúrjuk ugyanazt, immár Cecconnal kiegészítve:

Az eddig bejelentett WTCR-pilóták márkánként:
Hyundai: Gabriele Tarquini, Michelisz Norbert, Augusto Farfus, Nicky Catsburg
Lynk & Co: Yvan Muller, Thed Björk, Andy Priaulx, Yann Ehrlacher
Volkswagen: Rob Huff, Mehdi Bennani, Johan Kristoffersson, Benjamin Leuchter
Honda: Esteban Guerrieri, Nestor Girolami, Tiago Monteiro, ???
Alfa Romeo: Kevin Ceccon, ???
Audi: ???

Fotó: WTCR Media


Hozzászólások