Egyéb motorsport

Hickman harmadik makaói sikerét aratta a piros zászlós versenyen

Bár a rajt után elveszítette a vezetést a BMW-s, a negyedik körben visszaelőzte a nyolcszoros győztes Michael Ruttert, onnantól pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így 2015 és 2016 után harmadszor győzött Makaón.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Peter Hickman várhatta a pole-ból a makaói utcai motorversenyek 52. kiadását, ám rögtön a start után megelőzte őt Michael Rutter. A nyolcszoros győztes viszont nem tudott ellépni fő riválisától, aki a negyedik körben visszaelőzte őt, s a BMW-s már ki tudott építeni egy nagyjából egy másodperces fórt, amelyből Rutter csak ideiglenesen tudott olykor faragni.

Közben a harmadik helyért is izgalmas csata folyt: a futam első szakaszában a gyorsaságimotoros-vb kisebb kategóriáiból is ismert Danny Webb jött fel a dobogóra, Martin Jessopp azonban levadászta őt. Bő három körrel a vége előtt aztán egy páros baleset miatt leintették a versenyt (remélhetőleg mindkét érintett jól van), így Hickman nyert – 2015 és 2016 után harmadik alkalommal – Rutter és Jessopp előtt, azaz egy-egy BMW, Honda és Ducati fért fel a dobogóra.

A teljes versenyt IDE KATTINTVA lehet visszanézni, amint véget ér a közvetítés, aki pedig vasárnap követné a WTCR-en kívüli eseményeket (GT- és F3-as világkupa), az elvileg IDE KATTINTVA teheti majd meg.

Fotó: Macau GP Media


Hozzászólások