Superbike

Hernandez az utolsó láncszem – itt az előzetes nevezési lista!

Közzétették a Superbike-világbajnokság 2018-as kiírásának előzetes nevezési listáján, amelyen összesen 21 versenyző kapott helyet: egyedül Yonny Hernandez pedercinis szerződése számít újdonságnak.
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva.

Az előző években megszokhattuk, hogy valamikor december közepén hozzák nyilvánosságra a Superbike-világbajnokság következő évi előzetes nevezési listáját. Ez most sincs másként: szerda délelőtt kikerült a lista, amelyen összesen 21 név szerepel. Ebből 20-at már eddig is tudtunk, az egyetlen újdonság, amelyet eddig nem erősítettek meg hivatalosan, hogy Yonny Hernandez lesz a Pedercini Kawasaki egyetlen versenyzője – igaz, abból már lehetett következtetni erre, hogy a MotoGP-ben is több évet lehúzó, idén pedig előbb a Moto2-ben, majd az EWC-ben induló kolumbiai az ő színeikben szerepelt a pár héttel ezelőtti jerezi teszten.
 
Hernandez mellett lesz még néhány abszolút újonc a mezőnyben: Toprak Razgatlioglu a Puccetti Kawasakinál, Patrick Jacobsen pedig a Superbike-ba szintén most fellépő Triple M Honda színeiben debütál majd. Állandó ülést kap még Jake Gagne a Red Bull Hondánál, valamint visszatér Loris Baz és Roberto Rolfo is. A jövő évi állandó indulókkal egyébként így már csak egyetlen kérdés maradt: Gabriele Ruiu az életkora miatt csak Doningtonban mutatkozhat be, a Grillini Suzuki pedig egyelőre nem jelentette be, ki ülhet fel a motorjára az első fordulók során.
 
Természetesen a 2017-es évad legfontosabb szereplői is ott lesznek a rajtrácson, a Kawasaki Racing Team (Jonathan Rea, Tom Sykes), az Aruba.it Ducati (Chaz Davies, Marco Melandri), a Pata Yamaha (Alex Lowes, Michael van der Mark) és a Milwaukee Aprilia (Eugene Laverty, Lorenzo Savadori) ráadásul változatlan felállással támad jövőre is. A Red Bull Hondánál a ma már említett Gagne mellett az MV Agustától érkező Leon Camier-t láthatjuk majd, akinek a helyére Jordi Torres került. Az Orelac Racing Verdnatura révén pedig egy másik új csapatot is köszönhetünk, amelynek Kawasakijával Leandro Mercado fog versenyezni.
 
A Superbike-világbajnokság előzetes 2018-as nevezési listája:

Fotó: Zimbio


Hozzászólások