Egyéb motorsport

Györfi Alen: „A dobogó a cél a Slovakia Ringen”

A hétvégén megkezdődik a Forty Racing korábbi gyorsasági motoros Európa-bajnokának európai szezonja. Györfi Alen ezúttal is az Alpok-Adria Sorozat Superstock 600-as kategóriájában áll rajthoz, hogy harmadik nekifutásra végre-valahára megszerezze az összetett bajnoki címet. Ehhez mindenképpen dobogóra kell állnia a szezonnyitó futamon a Slovakia Ringen.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Alaposan belehúzott az idei felkészülésbe a tavaly alakult Forty Racing csapatfőnöke, ugyanis a korábbi Európa-bajnok, Györfi Alen élete egyik, ha nem a legnagyobb feladatát teljesítette, amikor 13. helyen zárt a világ talán legismertebb hosszútávú versenyén, a Daytona 200-on. Ez az eredmény az eddigi legjobb, amit magyar motoros valaha is elért ezen a versenyen.

Mindenesetre ez pszichésen alaposan feldobta Alent, aki ebben az esztendőben mindenképpen szeretné megnyerni az Alpok-Adria Sorozat Superstock 600-as kategória bajnoki címét. Az elmúlt két esztendőben mindkétszer az utolsó futam utolsó kanyarjában bukta el az összetett győzelmet, és idén mindenképpen szeretné végre bearanyozni a szezonját. Maga a sorozat a hétvégén, a Slovakiaringen indul, ám hogy ne legyen minden egyszerű a korábbi Európa-bajnok számára, már a felkészülés napjaiban technikai gondokkal kellett szembesülnie. 

Györfi Alen motorversenyző: „A Daytona 200 után már nagyon vártam az európai szezonom kezdetét, ám ha tudom azt, min kell keresztülmennem, vélhetően megállítom az időt március közepén. Ugyanis a Yamahához nem érkeztek meg időben a rendelt alkatrészek, így ennek köszönhetően egyrészt lecsúsztunk a Dunlop kétnapos tesztjéről, ráadásul az amerikai verseny óta egy métert sem tudtam motorozni. Az alkatrészek ezen a héten érkeztek meg, így éppen a szabadedzésekre tudjuk a motoromat összerakni. Vélhetően a futamig csak arról fog szólni minden pályára menetelem, hogy ismerkedjek a motorral, de ez van, így kell a céljaimnak megfelelő eredményt elérnem. Mindennek ellenére szeretnék dobogóra állni, hogy egy jó kezdéssel letegyem az alapokat a még jobb folytatáshoz.”

Forty Racing Média


Hozzászólások