Jegyek

Futamelőzetes – Valencia

MotoGP
Futamelőzetes – Valencia
2012.11.04. 20:40
November második hétvégéjén kerül megrendezésre a MotoGP 2012-es szezonjának utolsó nagydíja a valenciai viadal, amely mellesleg már évek óta az évadzáró futam szerepét tölti be a Gyorsasági Motoros Világbajnokságon.
 
A valenciai pálya 1999-ben épült, vagyis alapjaiban véve egy elég fiatal ringnek mondható, ennek ellenére mégis már most elég nagy múltra tekint vissza a MotoGP-ben. A negyedik számú spanyol versenyhelyszín tulajdonképpen egy „nagy medencében” fekszik, ami már önmagában véve egy igen pozitív és egyedi jellegzetességgel ruházza fel a pályát, hiszen gyakorlatilag az aszfaltcsíkot körülölelő triübűnök bármelyikéről be lehet látni az egész ringet. Ez a stadion jelleg a nézők szempontjából mindenképpen nagy előny, pláne, hogy nem nagyon akad még egy ilyen pálya a kalendáriumban. A valenciai ring elhelyezéséből adódóan következtetni lehet rá, hogy egy kissé szűkös, pontosabban technikás aszfaltcsíkról beszélünk, amelynek vonalvezetését számos kanyar tarkítja. Emellett persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy majd kilencszáz méteres egyenessel is meg kell birkózniuk a pilótáknak, vagyis azért a motorerő és a végsebesség sem szorul annyira háttérbe. A versenyzők körében legkedveltebb előzési pontok az egyes, a kettes, a nyolcas és a tizenkettes kanyarok, valamint az azokat megelőző féktávok, illetve természetesen ne feledkezzünk meg az utolsó fordulóról sem. Érdekességképpen még meg kell jegyezni, hogy 2011-ben a valenciai nagydíj a kilencedik legnépszerűbb futam volt a szezon során, ugyanis a versenyhétvége három napja alatt összesen 134.535 ember látogatott ki a ringre. (Az első helyet tavaly Brno csípte meg 238.000 nézővel.)
Hossz: 4.005 m
Leghosszabb egyenes 876 m
Szélesség: 12 m
Balkanyarok: 9
Jobbkanyarok: 5
Építve: 1999
 
Moto3
 
Mint tudjuk a legkisebb géposztályban már Malajziában eldőlt a világbajnoki cím sorsa, így már csak az összetettbeli ezüst- és bronzérem a kérdéses, amely Luis Salom és Maverick Vinales között dől majd el. Jelen pillanatban Salom kilenc ponttal vezet honfitársa előtt, aki természetesen mindent megpróbál majd elkövetni annak érdekében, hogy ő zárjon az előkelőbb pozícióban. Legutóbb Phillip Island-en, Vinales nem ért célba, ami nagyszerű lehetőség lett volna Salomnak arra, hogy jókora pontmennyiséggel ellépjen a Blusens pilótájától, azonban az RW Racing motorosa mindössze a tizenötödik lett, így egyetlen ponttal tudta csak növelni előnyét. Nem kizárt azonban, hogy ez lehet a döntő kettejük között, hiszen ilyen kiélezett harcban valóban minden egység számít a végeredménynél.
 
A legkisebb kategóriában Vinales (elöl) és Salom feszül majd egymásnak a vb-ezüstért

Maverick Vinales számára egyébként már csak azért is nagy tétje van ennek a párharcnak, mivel megjavíthatná tavalyi összetettbeli helyét és a 2011-es vb-bronz mellé egy ezüstérmet is szerezhetne, jövőre pedig egyértelműen újfent az aranyérem lenne a cél számára. Ha pedig már az egyéni és egyéb rekordokról beszélünk, akkor el kell mondani, hogy Valenciában Sandro Cortese lehet a legkisebb géposztály történetében, egy szezonon belül a legtöbb dobogós helyet szerző versenyző. Az ausztráliai győzelmével ugyanis a német motoros ebből a szempontból beérte Alvaro Bautistát, aki 2006-ban összesen tizennégy alkalommal állhatott fel a pódiumra a 125-ben, így a 2012-es Moto3-as világbajnoknak már „csak” annyi a dolga, hogy a szezonzárón is a top3-ban zár, aminek köszönhetően átadná a múltnak Bautista rekordját.
 
Moto2
 
A Moto3-hoz hasonlóan a Moto2-ben is már avattunk világbajnokot idén, igaz egy futammal később, Ausztráliában. Tulajdonképpen nem is nagyon volt kérdéses, hogy ebben a szezonban Marc Marquez lesz a befutó, igaz év elején azért Lüthi, Espargaro és Iannone neve is megfordult az esélyesek között. Ahogyan azonban teltek a versenyek, úgy tisztult egyre inkább a kép és bizonyosodott be, hogy a 2010-es 125-ös világbajnokkal ezúttal a Moto2-ben nem bír majd senki. (Hozzá kell tenni, hogy a vb-címhez hasonlóan a bajnoki ezüst is elkelt már, amely a díjkiosztó ceremónián Pol Espargaróhoz kerül majd.) A bronzérmet illetően azonban egyelőre még nem tudhatunk biztosat, hiszen matematikailag Thomas Lüthi még elkaphatja a jelenleg a harmadik helyen álló Andrea Iannone-t.
 
Iannone (elöl) és Lüthi közt a világbajnoki harmadik hely a tét

A svájci motoros hátránya kereken tíz pont, tehát Lüthinek mindenképpen jól, Iannone-nak pedig értelemszerűen rosszabbul kellene szerepelnie ahhoz, hogy forduljon a felállás. Ezzel a párviadallal kapcsolatban érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy az elmúlt két Moto2-es szezonban rendre Iannone-é lett az összetettbeli harmadik pozíció, míg Lüthi utoljára 2005-ben, a 125-ösök között zárt év végén a top3-ban, amikor is megnyerte a világbajnoki címet. Azóta a tizenkettes rajtszámmal versenyző pilóta legjobb szezonja a 2010-es Moto2-es évad volt, amikor is a negyedik lett a végelszámoláskor. Akkor Lüthi 154 pontot gyűjtött, amit már most jócskán túlszárnyalt a maga 177 egységével, azonban mint láthatjuk a helyezést tekintve egyelőre nem sikerült javítania.
 
MotoGP
 
Akárcsak a két kisebb géposztályban, úgy a vb-cím szempontjából a MotoGP-ben sincsen már tétje valenciai nagydíjnak. A királykategóriában így most már csak egyfajta presztízskérdés az utolsó futam, pontosabb az, hogy ki nyeri azt. Lorenzónak immáron nem kell ügyelni az összetettre, egyszóval tényleg mindent beleadhat a spanyol, míg Pedrosa feltehetőleg szívesen vigasztalódna egy győzelemmel a phillip island-i hétvége után.
 
Stoner bizonyára legszívesebben egy győzelemmel zárná MotoGP pályafutását

És akkor még nem beszéltünk Casey Stonerről, akinek eltökélt szándéka, hogy karrierje utolsó MotoGP futamát megnyeri, hiszen mint tudjuk az ausztrál motoros Valenciát követően szögre akasztja a bukósisakot és visszavonul. Mindezeken felül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az évadzárót követően szinte azonnal kezdetét veszi a 2013-as évre való felkészülés a „szokásos” valenciai teszttel. Rossi ugyebár visszatér a Yamahához, Dovizioso átnyergel a Ducatira, Marquez először próbálhatja ki az RC213V-t, akárcsak Iannone és Spies a Ducati versenygépét és még sorolhatnák az érdekességeket.
 
Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:
 
Péntek (2012. november 9.)
 
09:15 – 09:55 Első szabadedzés (Moto3)
10:10 – 10:55 Első szabadedzés (MotoGP)
11:10 – 11:55 Első szabadedzés (Moto2)
 
13:15 – 13:55 Második szabadedzés (Moto3)
14:10 – 14:55 Második szabadedzés (MotoGP)
15:10 – 15:55 Második szabadedzés (Moto2)
 
Szombat (2012. november 10.)
 
09:15 – 09:55 Harmadik szabadedzés (Moto3)
10:10 – 10:55 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
11:10 – 11:55 Harmadik szabadedzés (Moto2)
 
13:00 – 13:40 Időmérő (Moto3)
13:55 – 14:55 Időmérő (MotoGP)
15:10 – 15:55 Időmérő (Moto2)

 
Vasárnap (2012. november 11.)
 
08:40 – 09:00 Warm Up (Moto3)
09:10 – 09:30 Warm Up (Moto2)
09:40 – 10:00 Warm Up (MotoGP)
 
11:00 Futam (Moto3)
12:20 Futam (Moto2)
14:00 Futam (MotoGP)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: