Jegyek

Futamelőzetes – Silverstone

MotoGP
Futamelőzetes – Silverstone
2014.08.25. 12:58
Két hét szünet után ismét összecsapnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyzői. Ez lesz idén a tizenkettedik alkalom, aminek helyszíne egy legendás brit pálya, Silverstone lesz. A hangulattal és az izgalmakkal minden bizonnyal nem lesz baj, hiszen több versenyzőnek ez az egyik kedvenc aszfaltcsíkja.
 
Elérkezett a MotoGP idei tizenkettedik versenyhétvégéje, melyet Silverstone-ban rendeznek meg. A pálya 1948-ban épült, azóta a világ legrangosabb technikai sportjai közül igen soknak szolgált helyszínéül, így nem véletlenül lett ikonikus. A jelenlegi vonalvezetés 5900 méter hosszú, átlagosan 17 méter széles. A nem rövid pályát 18 kanyar tarkítja, melyből 8 balos és 10 jobbos. Leghosszabb egyenese 770 méter hosszú. Karakterisztikája igen változatos, találhatóak rajta igen gyors szakaszok is, ám a technikás részekben sem szűkölködik, tehát nem kis kihívás egy tökéletes rajzolni a brit ringen.
 
Mivel a pálya egyfajta ötvözete a gyors és technikás pályáknak, minden csapatnak meg kell találnia az arany középutat, ahol legjobban működnek saját motorjaik. Képesnek kell lenniük stabilnak lenni a féktávokon, a gyors kanyarokban. Emellett igen fontos a kigyorsítás, valamint a gumik kopásának kezelése. Továbbá nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a pálya földrajzi helyzete miatt igen gyorsan változhat az időjárás, ezért minden alakulatnak fel kell készülnie arra, hogy a motorokat szárazról esős körülményekre kell hangolni, vagy fordítva.
Vajon meddig tartják majd magukat a Ducatik?
 
Hogy mit várhatunk a MotoGP-től? Valószínűleg egy hatalmas csatát a győzelemért. Tavaly bebizonyosodott, hogy Marquez egy hiba után is képes fantasztikusan versenyezni ezen a pályán (sokáig emlékezetes lesz a tavalyi warm upon történt eset, amikor a Crutchlow Yamaháján dolgozó pályamunkások az ugyanott hibázó Marquez nagy sebességgel érkező motorja elől voltak kénytelenek villámgyorsan arrébb ugrani). A 2013-as futamot aztán nagyszerű formában teljesítette Marc, azonban ez kevés volt Jorge Lorenzo ellen, aki óriási csatában legyőzte ellenfelét, ezzel megkezdve nagyszerű szezon végi hajráját. Idén is adott minden egy hasonló összecsapáshoz, viszont most kettejük dolgába sokkal jobban beleszólhat Pedrosa, aki tavaly sokáig tartotta magát két honfitársán, mostani brnói győzelme után pedig könnyen szárnyra kaphat. Valamint idén komolyabban kell számolni Valentino Rossival is, akár egy négyes csata is kialakulhat.
 
A többiek közül mindenképp ki kell emelni a hazaiakat, különösen Scott Reddinget, aki egyre többször hívja fel magára azzal a figyelmet, hogy Open motorja ellenére elveri csapattársát. Érdekes lehet a Tech3 két versenyzője közti versengés is, amit jelenleg Pol Espargaro vezet, viszont Smith már nagyon készül a saját közönsége előtti bizonyításra. Nagy kérdés, hogy mire lesz képes a Ducati, Csehországban nagyon éltek, beérni látszanak a fejlesztéseik (persze a szabályok is segítik őket).
A hétvége egyik legérdekesebb pontjai lesznek
 
A középső géposztályban Brnóban visszaállt az „idei rend”. Ismét a két Marc VDS motor ért be a legjobb helyeken Rabat, Kallio sorrendben. Ami nem túl jó hír, hogy a Cseh Nagydíjon nagyon szétszakadt a mezőny, a mostani szintén hosszú pályán nem lenne meglepő, ha hasonló futamot látnánk. Érdekesség azonban bőven akad majd. A kategória újonca, Sam Lowes egyre bíztatóbban teljesít Speed Upjával, ráadásul szinte biztos, hogy lázasan készül otthoni futamára, ami még egy lökést adhat számára a jó szerepléshez. Azonban ezúttal nem az ő motorja lesz a mezőny csodabogara. A Bennetts Brough Superior rendkívül egyedi versenygépe bizonyára rengeteg figyelmet kap majd ezen az egyszeri alkalmon, amikor elindul a Moto2-es világbajnokságon. Pláne, hogy egy olyan régi nagy név, mint Jeremy McWilliams ül majd rajta és teljesít egy versenyhétvégét vele 50 évesen is.
Csak egy szokásos Moto3-as jelenet
 
Ami a Moto3-asokat illeti, egyenesen ostobaság lenne előre kijelölni a végső győztest. Masbou élete 133. nagydíján érte el első győzelmét legutóbb, míg a mindössze 16 éves Bastianini sérülten lett a második, a brit Kent pedig a harmadik. A világbajnoki összetett eleje valamivel szorosabb lett, hiszen Alex Marquez a negyedik helyen ért célba, míg az éllovas Miller az ötödiken. A verseny szinte követhetetlen volt, az első 16 versenyző két másodpercen belül ért be, ami jól mutatja, milyen kicsik a különbségek. Miller, Marquez, Vazquez, Fenati, Rins, Masbou mind esélyesek a győzelemre, de nem szabad leírni Vinalest, Bindert, Kentet, sőt a mahindrás Oliveirát sem. Ráadásul ezen a hétvégén az ő futamuk lesz a hab a tortán, mivel ez zárja majd az eseménysort. Izguljuk végig együtt a hétvégét!
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Hozzászólások
Utolsó: 2017.03.24. 18:59
2 db
Utolsó: 2017.03.24. 17:52
35 db
Utolsó: 2017.03.24. 17:19
4 db
Utolsó: 2017.03.24. 16:04
26 db

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2017. Március 26. 20:00
Katari Nagydíj
Losail International Circuit

Épült: 2004
Teljes hossza: 5380m
Szavazás
Ki lesz a MotoGP 2017-es világbajnoka?
Marc Marquez (Repsol Honda)
Dani Pedrosa (Repsol Honda)
Valentino Rossi (Movistar Yamaha)
Maverick Vinales (Movistar Yamaha)
Jorge Lorenzo (Ducati Team)
Andrea Dovizioso (Ducati Team)
Andrea Iannone (Suzuki Team)
Cal Crutchlow (LCR Honda)
más
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 0
2. V. Rossi Yamaha 0
3. J. Lorenzo Yamaha 0
4. M. Vinales Suzuki 0
5. A. Dovizioso Ducati 0
6. D. Pedrosa Honda 0
7. C. Crutchlow Honda 0
8. P. Espargaro Yamaha 0
9. A. Iannone Ducati 0
10. H. Barbera Ducati 0
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: