Jegyek

Futamelőzetes – Sanghaj

WTCC
Futamelőzetes – Sanghaj
2013.10.28. 16:12
A suzukai állomást követő újabb hosszú szünet után az előttünk álló hétvégén rendezik meg a túraautó-világbajnokság idei utolsó előtti fordulóját. A helyszín Sanghaj, azaz Kína, ahol Suzukához hasonlóan a Forma-1-esek által használt aszfaltcsík egy rövidebb változatán fog körözni Michelisz Norbert és a mezőny többi tagja.
 
A WTCC szereplői legutóbb bő egy hónapja randevúztak, amikor is Suzukában Michelisz Norbert a Honda hazai pályáján aratta le a japán márkával első, összességében pedig harmadik futamgyőzelmét, míg Yvan Muller a sportág legeredményesebb versenyzőjévé vált, miután matematikailag is biztossá tette negyedik világbajnoki címét. Most az újabb hosszabb kihagyást követően Sanghaj felé veszi az irányt a mezőny, hogy a sorozat történetében harmadszor is ott mérkőzzenek meg egymással.
 
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy 2011-ben még a jóval kevésbé ismert Tianma versenypályán köröztek a pilóták, s csak tavaly látogattak el először a Formula-1-ből is jól ismert szupermodern, Sanghai International Circuit névre hallgató aszfaltcsíkra. Igaz, annak sem a teljes vonalvezetését használták, hanem Suzukához hasonlóan egy rövidített verziót, a kínai pálya esetében azonban ez a levágás kevésbé drasztikus, ugyanis a túraautósok mindössze a 4-es és 8-as kanyar közötti szakaszt nem érintik versenyeik során.
Muller már Japánban bebiztosította negyedik vb-címét, így felszabadultan versenyezhet a francia, aki utolsó előtti hétvégéjét futja a Chevrolet-vel
 
Hiába azonban a 850 méteres rövidítés, ez a 4,6 kilométeres változat is tartalmazza a teljes nyomvonal több jellegzetes elemét, amellyel a WTCC-s versenyzőknek is meg kell birkózniuk a hétvége folyamán. Ezek közé tartozik például a célegyenest követő, csigavonalra emlékeztető kanyarkombináció, vagy éppenséggel a pálya utolsó szakaszán található hátsó egyenes, amely az egész versenynaptárt tekintve is a leghosszabbnak számít.
 
Ami a versengést illeti: Muller bajnoki címének biztossá válásával az összetett második helye vált az üldözők fő céljává. Ezt a pozíciót jelenleg Gabriele Tarquini birtokolja, de Tom Chilton és James Nash is nagyon pályázik arra, hogy letaszítsa onnan az olaszt, akinek extra nehézséget okozhat Sanghajban, hogy ezúttal a Hondák is a maximum kompenzációs súlyt fogják magukkal cipelni, ráadásul a már fentebb említett hosszú egyenesben amúgy is hátrányban lehetnek a végsebesség tekintetében köztudottan erősebb Chevrolet-kkel szemben.
Michelisz Norbi közel győzelmet szerzett Suzukában, s ő és a Zengő Motorsport is hasonló folytatást szeretne, bár tudják, hogy a sanghaji pályán nehezebb dolguk lehet
 
Matematikailag még a Zengő Motorsport pilótájának, Michelisz Norbertnek is van esélye elcsípni a második helyet, ám a magyar pilóta saját bevallása szerint is legfeljebb a harmadik helyezés lehet reális cél, s ahhoz is már két tökéletes hétvégére van szükség a részükről Sanghajban és Makaóban. A mostani forduló során lehet nehezebb dolguk a Hondával, ráadásul a tavalyi futamokról sem rendelkeznek túl jó eredményekkel (hiába lettek harmadikak a kvalifikáción), de ha ismét suzukai formájukat hozzák, bármi elképzelhető számukra.
 
Miután az összetett bajnoki cím már eldőlt, a figyelem egyre inkább a kupákra, főként a Yokohama Trophy-ra összpontosul. Miután Michel Nykjaer kiszállt a harcból (helyén ezúttal egy régi ismerős, Rickard Rydell fog versenyezni a NIKA Racingnél), a csata James Nash és Alex MacDowall, azaz a Bamboo Engineering két pilótájának párharcává szűkült. Előbbi 32 egységgel vezet kollégája előtt, így akár már Kínában bebiztosíthatja privát bajnoki címét, s éppenséggel az is segíthet Michelisznek az összetett dobogó elérésében, ha a brit inkább a Yokohama Trophy értékelésére koncentrál.
Miután az összetett első helye már eltelt, Gabriene második helye vált a többiek fő célpontjává, amiért többek között James Nash-sel kell majd megküzdenie az olasznak – igaz, a britnek a privát bajnoki cím megszerzésére is koncentrálnia kell
 
Suzukában egy másik, teljesen új kezdeményezés is elindult az Ázsia Kupa révén (ennek értékelésében a csak a három távol-keleti fordulón rajthoz álló ázsiai versenyzők vehetnek részt), ám nagyon úgy tűnik, hogy ennek versengése unalomba fullad, ugyanis az amúgy is élen álló Yukinori Taniguchiról kiderült, hogy ezúttal a Campos Racing harmadik SEAT-jába ülhet be. Ez azt jelenti, hogy a kupában indulók közül egyedül alatta lesz turbómotoros autó, amellyel egyértelműen jobb eredményekre lehet képes, mint riválisai a szívómotoros gépekkel, így ha nem keveredik semmilyen kalamajkába, tulajdonképpen be is biztosíthatja elsőségét a japán.
 
Ami pedig az időpontokat illeti: az ottanihoz képest hét óra az eltérés, így a legfontosabb eseményekre (időmérő és a két futam) magyar idő szerint szombat és vasárnap reggel kerül sor. A hétvége teljes menetrendjét kedden egy külön cikkben közöljük olvasóinkkal!
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: