Jegyek

Futamelőzetes – Moszkva

Superbike
Futamelőzetes – Moszkva
2013.07.18. 00:34
A hétvégén kerül megrendezésre a Superbike világbajnokság idei nyolcadik fordulója, a moszkvai nagydíj, amely pálya tavaly debütált a sorozat versenynaptárában. Az előző évhez hasonlóan csak a Supersport és a Superbike mezőnye gurul majd pályára a helyszínen
 
Bátran állíthatjuk, hogy ennyire keleten még egyik motoros világbajnoki sorozat sem járt, legalábbis ami Európát illeti, így már csak ebből a szempontból is igen különlegesnek ígérkezik a Superbike második orosz nagydíja is, amely nem messze Moszkvától kerül majd megrendezésre. A 2011-ben épült pálya közel négy kilométer hosszú (legalábbis az a vonalvezetés, amit a Superbike használ, hiszen egyébként 4070 méter a ring maximális hosszúsága.) és tizenhét kanyar található rajta, amelyből tíz balos, hét pedig jobbos. Magára az aszfaltcsík szélességére bizonyára nemigen van panaszuk a pilótáknak, hiszen 12 és 21 méter között mozog a pálya egyes részeitől függően. (A 873 méteres célegyenesben például 15 méter széles a ring.) A moszkvai aszfaltcsík technikásnak és motorerőt igénylőnek egyaránt mondható, hiszen a hosszú egyenese mellett számos egymást követő, illetve egymásba vezető kanyarok sorakoznak, emiatt igen nehéz kompromisszumokat találni a motorok beállításait illetően. Ahogyan egyébként azt feljebb is említettük Moszkvában mellesleg csak a Superbike és a Supersport mezőnye gurul majd pályára, vagyis a Superstock1000-es géposztályt, ahol Győrfi Alen is szerepel, illetve a European Junior Cup-ot Sebestyén Petivel és Bódis Ricsivel ezúttal nem láthatjuk majd.
Hossz: 3.931 m
Leghosszabb egyenes 873 m
Szélesség: 12 - 21 m
Balkanyarok: 10
Jobbkanyarok: 7
Építve: 2011
 
Superbike
 
A Superbike mezőnye nem akárhogyan érkezik Oroszországba, hiszen az Imolában duplázó Tom Sykey pályafutása során először vezeti a bajnoki pontversenyt, ami nem csak az angol, de a Kawasaki számára is nagyszerű eredménye. Igaz, hogy a lassan 28 éves motorosnak mindössze hat pont az előnye Sylvain Guintoli előtt, azonban a legfrissebb hírek szerint a francia motoros koránt sem egészségesen érkezik Moszkvába, sőt az is kérdéses, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni vasárnap. A gyári Aprilia versenyzőjének nemrég ez biciklibaleset során kiugrott a válla, ami miatt először még Guintoli hétvégi indulása is kérdéses volt. Az 50-es rajtszámmal versenyző motoros azonban végül is úgy döntött, hogy megpróbál rajthoz állni, ezzel mintegy nehezítve Sykes dolgát.
 
Mivel Guintoli sérülten próbál rajthoz állni Moszkvában, így a képen látható Sykes nagy lehetőség előtt áll a pontversenyben szerzett előnye növelését illetően

A kawasakisnak így Guintoli állapotából adódóan valószínűleg mással kell majd a győzelemért harcolni, aki akár Eugene Laverty, Marco Melandri és Jonathan Rea is lehet. Ettől függetlenül mindenesetre óriási lehetőség áll Sykes előtt, hogy nagyobb előnyre tegyen szert a pontversenyben, hiszen jelenleg igazából csak Guintoli veszélyes rá. Tulajdonképpen az is vb-éllovas mellett szól, hogy egy évvel ezelőtt kiválóan teljesítményt nyújtott Moszkvában, hiszen akkor az egyik versenyt megnyerte, a másikon pedig második lett. A 2012-es eredményeken, valamint az előző hétvégén mutatott produkciója alapján ki más, ha nem Tom Sykes lenne az orosz nagydíj legfőbb esélyese.
 
Supersport
 
A 600-asok mezőnyében óriási küzdelem várható, méghozzá ismét a megszokott páros, Kenan Sofuoglu és Sam Lowes között. Imolában Sofuoglu némi szerencsének köszönhetően öt pontot faragni tudott hátrányán, azonban még így is 34 egységgel van elmaradva a Yakhnich Yamaha angol versenyzőjétől. A Kawasaki török motorosának ezúttal talán még nehezebb dolga lesz Lowes leküzdésével kapcsolatban, hiszen a Yakhnick alakulata hazai pályán versenyez majd és valószínűleg a másik pilótájukkal, Vladimir Leonovval is számolni kell majd. Az orosz motoros Imolában már egy harmadik hellyel felhívta magára a figyelmet, így hol máshol, ha nem Moszkvában érne el nagyszerű eredményt, ahol már tavaly felállhatott a dobogóra.
 
Vajon Sofuolgu képes lesz a Yakhnich Yamaha hazai pályáján is boldgoulni Lowes-szel?

Remélhetőleg a küzdelmeket még izgalmasabbá teszi majd egy versenyképes formában motorozó Fabien Foret, aki már egy ideje kiszorult a legjobbak közül, illetve ne feledkezzünk meg Michael van der Markról sem, hiszen a fiatal holland okozhat meglepetéseket a Honda gyári támogatottságú csapatában. Ami a magyarokat illeti: Talmácsi Gábor a Portimaóban szerzett lábsérülése miatt sajnos nem tud rajthoz állni ezen a nagydíjon sem – főleg, hogy a magyar motoros lábát nemrég, immáron negyedik alkalommal műtötték – így ismét a Tóth Imre – Német Balázs kettősért szoríthatunk. Egy éve sajnos Balázs és Imi sem tudott pontot szerezni Moszkvában, de mivel legutóbb Imolában úgy tűnt, hogy honfitársaink megkezdték a felzárkózást, ezért remélhetőleg a top15 közelében lesznek ezúttal is.
 
Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:

Péntek (2013. július 19.)
 
08:00 – 08:45 Első szabadedzés (Supersport)
09:45 – 10:30 Első szabadedzés (Superbike)
 
11:45 – 12:30 Első időmérő (Supersport)
13:30 – 14:15 Első Időmérő (Superbike)

 
Szombat (2013. július 20.)
 
07:45 – 08:30 Második Időmérő (Superbike)
08:45 – 09:30 Második szabadedzés (Supersport)
10:30 – 11:15 Második szabadedzés (Superbike)
 
13:00 – 13:50 Superpole (Superbike)
14:05 – 14:50 Második Időmérő (Supesport)

 
Vasárnap (2013. július 21.)
 
07:20 – 07:35 Warm Up (Superbike)
07:45 – 08:00 Warm Up (Supersport)
 
10:00 Első Futam (Superbike)
11:30 Futam (Supersport)
13:30 Második Futam (Superbike)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: