Jegyek

Futamelőzetes – Misano

MotoGP
Futamelőzetes – Misano
2014.09.10. 11:52
A hétvégén megkezdődik a gyorsasági motoros világbajnokság idei szezonjának utolsó harmada, amelynek első felvonását a Marco Simoncelliről elnevezett misanói pályán rendezik. Természetesen a San Marinói Nagydíjon is az lesz a legfontosabb kérdés a MotoGP-ben, hogy vajon le tudják-e győzni a második vb-címe felé robogó Marc Marquezt.
 
Misano olyan a gyorsasági motoros világbajnokság számára, mint amilyen Imola volt hosszú ideig a Formula-1-nek: mindkét versenypálya Olaszországban található, mégis szinte kivétel nélkül San Marino Nagydíjáért versengtek rajta egymással a pilóták. A tragédiák okán is párhuzamba állítható a két aszfaltcsík: azt aligha kell bárkinek is mondani, hogy 1994-ben Imolában vesztette életét Roland Ratzenberger és Ayrton Senna, míg Misanóban négy éve Shoya Tomizawa távozott az élők sorából. Érdekesség, hogy utóbbi pályát mégsem róla nevezték el: 2012 óta a gyerekkorában a létesítmény mellett felnevelkedett, egy évvel korábban a Malajziai Nagydíjon hasonló körülmények között elhunyt Marco Simoncelli nevét viseli az aszfaltcsík.
 
Misano már a nyolcvanas és kilencvenes években is otthont adott gyorsasági motoros világbajnoki futamoknak, majd egy hosszabb szünetet követően 2007 óta folyamatosan vendégül látja a mezőnyt. Magyar szempontból kellemes emlékeink lehetnek a rendkívül kanyargós, s emiatt egyértelműen a legtechnikásabb pályák közé tartozó helyszínről, hiszen 2007-ben Hector Faubel verseny végi bukásával és saját maga második helyével óriási lépést tett a 125 köbcentis vb-cím felé Talmácsi Gábor, majd egy évvel később meggyőző fölénnyel meg is tudta nyerni a San Marinói Nagydíjat hazánk egyetlen motoros világbajnoka.
Marquez számít ezúttal is a legnagyobb esélyesnek, de a vb-címet még biztosan nem szerzi meg a hétvégén
 
Az idei MotoGP-futam esélyeit latolgatva nehéz bármi újat mondani, hiszen egyértelmű, hogy Marc Marquez az abszolút favorit. A semleges szurkolók szempontjából örömteli tény, hogy a spanyol motoros a hétvégén még semmiképp sem biztosíthatja be címvédését, hiszen jelenleg 89 pont az előnye csapattársával, az idén rajta kívül egyedüliként futamot nyerő Dani Pedrosával szemben, s mivel még öt verseny lesz hátra Misanót követően, 125 egység fölé kellene tornáznia a fórt. Igaz, könnyen előfordulhat, hogy két és fél hét múlva, Aragónban már második királykategóriás elsőségét ünnepelheti a repsolos, hiszen ahhoz csupán az kell, hogy 11 ponttal többet szerezzen a két futam során, mint Pedrosa, amely az idei év tendenciáit elnézve egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak.
 
Mindenesetre a múltbéli eredmények alapján még abban is reménykedhetünk, hogy a hétvégén megszorítják Marquezt: Jorge Lorenzo az elmúlt három évben egyaránt nyerni tudott itt a Yamahával, ráadásul a legutóbbi futamon Silverstone-ban is sokáig tartani tudta a lépést honfitársával, így ha valahol, hát Misanóban esélye lehet arra, hogy megszerezze idei első sikerét. Természetesen hasonlóra pályázik kollégája, Valentino Rossi is, aki ugyanakkor a sorozatos dobogói ellenére is mintha kevésbé lenne elemében mostanában, mint a szezon első felében, de akár a szintén hazai pályán szereplő, s egyre jobb formába lendülő Andrea Dovizioso és a Ducati is okozhat kellemes meglepetést.
Az előző három szezonban Jorge Lorenzo állhatott a dobogó legmagasabb fokára Misanóban
 
Ami a két kisebb géposztály küzdelmeit illeti: a Moto2-es mezőnyből ezúttal is a Marc VDS Racing duója, a világbajnoki címért egymással csatázó Esteve Rabat és Mika Kallio küzdelmére lehet számítani. A finnek egyre égetőbb lenne spanyol kollégája előtt végezni, hiszen immár 17 pont a lemaradása, s ha nem kapja össze magát, Rabat futamgyőzelemnyi távolságba kerülhet tőle. Kettejük mellett az előző fordulók során is remek teljesítményt nyújtó Maverick Vinales lehet esélyes még a futamgyőzelemre.
 
Természetesen szokás szerint a Moto3-asoknál a legnehezebb jóslatokba bocsátkozni, hiszen akár 10-12 versenyző is küzdhet az elsőségért. Az összetett szempontjából ugyanakkor egyre inkább fogyatkozik az esélyesek listája: Romano Fenatinak az elmúlt helyszíneken látott teljesítménye alapján már csak matematikai esélye van, s Efren Vazquez is egyre inkább leszakad. A harc így Jack Miller, Alex Marquez és Alex Rins között zajlik majd feltehetően, de utóbbinak is győzelmekre van szüksége, hogy saját csapattársával és az ausztrállal tartani tudja a lépést.
 
A hétvégén tehát újabb izgalmas futamokra és látványos csatákra van kilátás a San Marinói Nagydíjon, amelynek menetrendje, benne a televíziós közvetítésekkel, itt található.
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtubefacebooktwitterrss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGPSuperbikeWTCC
2017. Április 09. 21:00
Argentin Nagydíj
Autódromo Termas de Río Hondo

Épült: 2008
Teljes hossza: 4805m
Szavazás
Hányadik helyen végez a WTCC 2017-es szezonjában Michelisz Norbert?
Világbajnok lesz!
Épp csak lemarad a vb-címről, második lesz.
Harmadik lesz, megszerezve hazánk első vb-dobogóját.
Megismétli tavalyi negyedik helyét.
Csak az ötödik helyen végez.
Hatodik vagy annál rosszabb pozícióban zár.
VB Ranglista
MotoGPSuperbikeSupersportWTCC
Poz.PilótaMárkaPont
1.M. VinalesYamaha25
2.A. DoviziosoDucati20
3.V. RossiYamaha16
4.M. MarquezHonda13
5.D. PedrosaHonda11
6.A. EspargaroAprilia10
7.S. ReddingDucati9
8.J. MillerHonda8
9.A. RinsSuzuki7
10.J. FolgerYamaha6
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika:

Runtime: 70,71ms