Jegyek

Futamelőzetes – Magny Cours

Superbike
Futamelőzetes – Magny Cours
2012.10.01. 11:41
A hétvégén kerül megrendezésre a Superbike világbajnokság 2012-es szezonjának utolsó viadala, a Fancia nagydíj, ahol a Supersportban szereplő magyarok (Tóth Imi, Németh Balázs, Talmácsi Gábor) mellett remélhetőleg a Superstock1000-ben Győrfi Alen is rajthoz áll majd.
 
A magny cours-i aszfaltcsík egy kihívásokkal teli, igen technikásnak és bizonyos szekcióban gyorsnak mondható pálya, amely több szempontból is próbára teszi a rajta versenyző pilótát és motorját. A közel négy és fél kilométeres ring első mért pontjáig leginkább a lendületesség jellemzi az aszfaltcsíkot, amelyet aztán egy igen kemény féktáv és egy jobbos hajtűkanyar tör meg. Ezt követően aztán egészen a célegyenesig sikánok, visszafordítók és éles kanyarok követik egymást, rövid egyenes szakaszokkal spékelve. A vonalvezetés kihívásain kívül Franciaországban még az időjárás is bőven megnehezítheti a pilóták dolgát, habár jelenleg az előrejelzések szerint nem lesz eső a hétvége folyamán. (Persze addig még sokat változhat a dolog.) A gyengébb technikával versenyző pilótáknak talán több esélyük lehet egy olyan jellegű pályán, mint a magny cours-i, de persze sok múlik azon is, hogy az adott versenyzők milyen beállításokkal gurulnak pályára. A Superbike-ban a Ducati és a Honda esélyei egyenlítődhetnek ki, míg a Supersportban a hondások esélyei növekedhetnek némiképp, ami mindenképpen jó hír lehet az ott szereplő magyaroknak, akárcsak a Superstock1000-ben Győrfi Alennek.
Hossz: 4.411 m
Szélesség: 10 m
Balkanyarok: 9
Jobbkanyarok: 11
Építve: 1961
 
Superbike
 
Most már valóban eldől majd, hogy ki lesz a Superbike 2012-es világbajnoka, habár jelen pillanatban nagyon úgy fest, hogy Max Biaggi a második bajnoki címét is begyűjti a sorozatban. Az olasz motoros, aki 2010-ben egyszer már volt a Superbike legjobbja, 30,5 ponttal vezet az összetettben Tom Sykes előtt, ami azt jelenti, hogy ha mondjuk az apriliás az első futamon nullázna, miközben az angol nyer, Biagginak még akkor is maradna 5,5 pont előnye, amivel bőven világbajnok lehet még akkor is, ha Sykes újfent nyer, ő viszont a második helyen ér célba. Marco Melandri, aki 38,5 egységgel van elmaradva Biaggitól, nagy valószínűséggel már Portimaóban lemondott a bajnoki címről, pláne, hogy a 33-as rajtszámmal versenyző pilóta a Portugál nagydíjon meg is sérült. Egyelőre még az sem biztos, hogy a BMW-s rajthoz tud állni a hétvégén, habár az orvosok szerint amennyiben Melandri betartotta a pihenésre vonatkozó szigorú előírásokat, akkor motorra ülhet Magny Cours-ban.
 
Elég biztosnak tűnik Biaggi végső győzelme

A fentieket figyelembe véve Biaggi akár a „biztonsági motorozást” is előnyben részesítheti, habár sok múlik azon, hogy pontosan miként alakulnak majd a futamok. Még összesen 50 pont gyűjthető, ami annyit jelent, hogy matematikailag Sykes és Melandri is bajnok lehet még, azonban aligha valószínű, hogy annyi rutinnal, mint amennyivel a „Kalóz” rendelkezik, elveszítené a veterán korú pilóta a már most biztosnak tűnő bajnoki címet. Ezzel egyébként Biaggi hatszoros világbajnokká válhat, már ha a MotoGP-s és a Superbike-os karrierjét egybevetjük, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy a jelenleg 41 éves (!) motoros a Gyorsasági Motoros Világbajnokság 250-es kategóriájában négy világbajnoki címet (1994, ’95, ’96, ’97) szerzett. Ezen felül még van egy bajnoki címe a Superbike-ban 2010-ből, egyszóval most akár a második vb-címét is megnyerheti a sorozatban.
 
Supersport
 
Mivel a hatszázasok között a világbajnoki cím sorsa Portimaóban eldőlt, ezért ebből a szempontból gyakorlatilag nincsen tétje a Supersport magny cours-i viadalának. Az is biztos már, hogy a vb ezüst Jules Cluzel-hez kerül, akit a pontok és győzelmek tekintetében ugyan még beérhet Fabien Foret, azonban pont- és győzelemegyenlőség esetén a második helyek száma dönt, amiből Cluzelnek több van, így Foret már csak maximum vb-harmadik lehet. A magyar érdekeltségen kívül tehát a vb-bronz sorsa teheti még érdekessé a Supersport futamát, hiszen Fabien Foret még bőven megfoghatja Sam Löwes, aki mindössze nyolc ponttal van elmaradva a franciától. Löwes dolga koránt sem lesz egyszerű, pláne, hogy a 2002-es világbajnok hazai pályán versenyez majd, azonban természetesen nem lehetetlenség nyolc egységet lefaragni.
 
Sofuoglunak már nem kell agódnia, hiszen Portimaóban megszerezte a bajnoki címet

Ami pedig a magyarokat illeti: Természetesen Tóth Imi, Németh Balázs és Talmácsi is abban bízik, hogy még idén utoljára tovább szaporíthatják pontjaik számát.  A Team Tóth versenyzői nemhogy a portiamói, de már a nürburgringi viadalnak is nagy reményekkel vágtak neki, azonban sajnos nem úgy alakultak számukra a dolgok, ahogyan azt ők elképzelték. Talma részéről a pontszerzési sorozat egyelőre töretlen, ami remélhetőleg így is marad, még akkor is, ha a 2007-es MotoGP 125-ös világbajnok egy számára teljesen ismeretlen pályán próbál majd szerencsét. Végül, de nem utolsó sorban tegyünk említést Győrfi Alen-ről is, aki remélhetőleg el tud majd indulni a Superstock1000-ben, ugyanis a legutóbbi futamot sajnos kénytelen volt financiális problémák miatt kihagyni.
 
(Megjegyzés: A hétvége részletes menetrendjét a csütörtöki nap folyamán, egy külön cikk keretin belül osztjuk majd meg a kedves olvasóinkkal.)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Hozzászólások
Utolsó: 2017.03.24. 18:00
1 db
Utolsó: 2017.03.24. 17:52
35 db
Utolsó: 2017.03.24. 17:19
4 db
Utolsó: 2017.03.24. 16:04
26 db

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2017. Március 26. 20:00
Katari Nagydíj
Losail International Circuit

Épült: 2004
Teljes hossza: 5380m
Szavazás
Ki lesz a MotoGP 2017-es világbajnoka?
Marc Marquez (Repsol Honda)
Dani Pedrosa (Repsol Honda)
Valentino Rossi (Movistar Yamaha)
Maverick Vinales (Movistar Yamaha)
Jorge Lorenzo (Ducati Team)
Andrea Dovizioso (Ducati Team)
Andrea Iannone (Suzuki Team)
Cal Crutchlow (LCR Honda)
más
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 0
2. V. Rossi Yamaha 0
3. J. Lorenzo Yamaha 0
4. M. Vinales Suzuki 0
5. A. Dovizioso Ducati 0
6. D. Pedrosa Honda 0
7. C. Crutchlow Honda 0
8. P. Espargaro Yamaha 0
9. A. Iannone Ducati 0
10. H. Barbera Ducati 0
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: