Jegyek

Futamelőzetes – Laguna Seca

MotoGP
Futamelőzetes – Laguna Seca
2013.07.16. 11:02
A hétvégén kizárólag a MotoGP legnagyobb géposztálya szolgáltatja majd a show-t a sorozat szerelmeseinek, hiszen az egyesült államokbeli Laguna Secába évről évre csak a királykategória mezőnye látogat el.
 
Ahogyan az 2005 óta szokás, idén is csak a legnagyobb géposztály gurul majd pályára a laguna secai ringen, hiszen az első számú amerikai versenyhelyszínen nem a Moto2-es és a Moto3-as kategória versenyei, hanem az AMA Superbike viadalai a sorozat betétfutamai. Laguna Seca az Egyesült Államok nyugati partján, Los Angeles-től északra, Monterey mellett található, hegyekkel övezett, sivatagi jellegű területen. A kicsivel több mint három és fél kilométer hosszú pálya a MotoGP kalendáriumának legrövidebb aszfaltcsíkja, így a pilóták a versenytáv teljesítése során nagyjából harmincszor mennek körben a ringen. Annak ellenére azonban, hogy nem egy maratoni pályáról van szó, elég változatosnak és nehéznek mondható a laguna secai nagydíj helyszíne, ami elsősorban a szintkülönbségeknek és a helyenként egyedi kanyartípusoknak tudható be. Példaként említhetnénk a kissé „megtört” célegyenest, amelynek a végén a pilóták döntött motorral kénytelenek venni a féktávot, ami egy hajtűkanyarba vezeti a mezőnyt. A pálya legfőbb jellegzetessége azonban mégiscsak a dugóhúzó (Corkscrew) kanyarkombináció , ahol a versenyzők a forduló nevéből is adódóan dugóhúzó szerűen hirtelen métereket „esnek” lefelé. A laguna secai ring ezen része talán nem is csupán az amerikai pálya, hanem az egész MotoGP  leglátványosabb pályaszakasza. Mivel az amerikai aszfaltcsíkon található leghosszabb egyenes mindössze alig több mint négyszáz méter, ezért a motorbeállításokat illetően sokkal inkább fontos a versenygép stabilitása, a kifogástalan futómű, megfelelő tapadás és ezzel együtt kigyorsítás.
Hossz: 3.610 m
Leghosszabb egyenes 453 m
Szélesség: 15 m
Balkanyarok: 7
Jobbkanyarok: 4
Építve: 1957
 
MotoGP
 
Jelen pillanatban azt lehetne mondani, hogy minden bizonnyal a Rossi, Marquez, Crutchlow hármas között dől majd el a hétvégi futamgyőzelem sorsa, azonban ha a német nagydíj helyszínén megsérült Lorenzo és/vagy Pedrosa is rajthoz tud állni az amerikai ringen, az némiképp máris megkeverné a kártyákat. A gyári Yamaha spanyol versenyzője már Assenben is bizonyította, hogy nem probléma számára sérülten is a legjobbak között lenni, ráadásul a laguna secai ringen minden évben kiválóan szerepel a regnáló világbajnok. Pedrosa nemkülönben az esélyesek között lehet visszatérése esetén, azonban vele kapcsolatban nem tudni, hogy sérülése mennyire hátráltatná a motorozásban. Sachsenringen még nemigen kellett a két spanyolnak a másik miatt aggódni, mondván, hogy az egyikük a másikkal szemben nagyobb előnyre tesz szert, mivel mindketten kihagyták a múlt hétvégi futamot. Közben azonban Marc Marquez begyűjtött egy igen fontos győzelmet, amivel a tabella élére állt. Amennyiben Laguna Secában nem áll rajthoz egyikük sem, úgy talán még nagyobb hátrányba kerülhetnek a tavalyi Moto2-es világbajnokkal szemben. Nem ilyen egyszerű a dolga azonban Marqueznek sem, hiszen Cal Crutchlow és Valentino Rossi mindenképpen élni szeretne a lehetőséggel, hogy a mezőny leggyorsabb versenyzői közül ketten is kidőltek a sorból.
 
Marquez előtt nagy lehetőség áll, hogy növelje előnyét a pontversenyben

Rossi Assen után legutóbb nem tudta tartani a lépést az élmezőnnyel, így Laguna Secában az lesz a célja, hogy ismét megpróbáljon a legjobbakkal harcolni. Crutchlow előtt szintén nagy lehetőség áll, ráadásul ne felejtsük el, hogy a hétvégén talán fény derülhet arra is, hogy az angol motorosnak lesz-e helye a gyári Ducatinál van sem. Az előzetes információk szerint ugyanis most derül majd fény Nicky Hayden sorsára, akivel ha nem hosszabbít a Ducati, akkor az amerikai helyére minden valószínűség szerint a 2009-es Supersport világbajnok szerződik majd. Ellenkező esetben Crutchlow kénytelen lesz egyezséget kötni a Yamahával, ami viszont Bradley Smith vesztét okozhatja, ugyanis a Tech3 állítólag már leszerződtette Pol Espargarot, vagyis három 2014-re a Tech3 két motorjára három versenyző is lenne. A hírek szerint ez esetben Smith menesztése lenne a megoldás, aki a Forward Racingnél kapna helyet egy Yamaha blokkos CRT jellegű motoron.
 
Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:

Péntek (2013. július 19.)
 
19:25 – 20:10 Első szabadedzés (MotoGP)
23:05 – 23:50 Második szabadedzés (MotoGP)

Szombat (2013. július 20.)
 
19:25 – 20:10 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
22:30 – 23:00 Negyedik szabadedzés (MotoGP)
23:10 – 23:25 Első időmérő (MotoGP)
23:35 – 23:50 Második időmérő (MotoGP)


Vasárnap (2013. július 21.)

19:40 – 20:00 Warm Up (MotoGP)
23:00 Futam (MotoGP)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: