Jegyek

Futamelőzetes és menetrend – Vila Real

WTCC
Futamelőzetes és menetrend – Vila Real
2016.06.23. 19:01
Bár még csak június vége van, a hétvégén máris utolsó európai fordulójához érkezik a túraautó-vb idei szezonja: a helyszín a versenynaptárba tavaly bekerült Vila Real lesz, amely utcai jellege ellenére roppant gyors vonalvezetésével állítja komoly kihívás elé Michelisz Norbiékat.
 
Szeretnél élőben szurkolni a kedvenc motorversenyződnek az augusztus közepén megrendezésre kerülő Cseh Nagydíjon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megvásárolhatod a belépőjegyedet a jegyshopunkon keresztül a MotoGP brnói futamára!

Két héttel az oroszországi futamok után megkezdődik a WTCC 2016-os idényének második fele, méghozzá rögtön az utolsó európai állomással, amely közvetlenül a bő egy hónapos nyári szünetet előzi meg. Portugália tavaly tért vissza a túraautó-világbajnokság körforgásába, ám a mezőny nem a korábbi portói pályára látogatott el, hanem a szintén utcai, ám mégis roppant gyors Vila Realba.
 
Egy éve a Citroënek uralták a hétvégét, s jó esély van rá, hogy ez idén is így legyen, ugyanis a moszkvai botladozásuk után bár az ő autóik nem lettek könnyebbek, a Hondák és a Ladák is jelentősen nehezebbé váltak, így többek között Michelisz Norbert is arra számít, hogy ezúttal ismét a C-Elysée-k jelentik majd a referenciát. Közülük is valószínűleg José María López viszi majd a prímet: az argentin már száz pont fölötti előnnyel rendelkezik, így lassan akár el is kezdheti beosztani a fórját – főleg annak fényében, hogy nem Yvan Muller és nem is a Marokkóban kizárt Hondák a fő üldözői a tabellán, hanem Mehdi Bennani és Nicky Catsburg.
Michelisz Norbi tavaly dobogóra állhatott Vila Realban

Az argentin világbajnok mögött viszont rendkívül kiélezett a küzdelem: Bennaniékat és a nyolcadik helyezett Rob Huffot mindössze 15 egység választja el egymástól! Számunkra természetesen a legfontosabb az, hogy hogyan alakul a hondások házon belüli csatája: jelenleg Tiago Monteiro áll a legjobban, ám Norbi csupán három ponttal van elmaradva a portugáltól, aki hazai közönsége előtt nyilván szeretne erősen szerepelni, de brit társukat sem szabad leírni, aki legendásan jól megy az utcai pályákon.
 
A Vila Real-i versenyek előtt egyébként több változás is történt a mezőnyben. Egyrészt a Volvo lecserélte Fredrik Ekblomot: a svéd helyén ezentúl honfitársa, Robert Dahlgren fog indulni. Másrészt a Münnich Motorsport autójában ismét James Thompsont láthatjuk majd – annak ellenére, hogy a csapattulajdonosnak ezúttal nem is lesz ralikrossz-világbajnoki jelenése. Harmadrészt pedig úgy tűnik, végre két autóval indulhat a Zengő Motorsport: a második kocsi már megérkezett Portugália, Nagy Dani neve is szerepel a nevezési listán, így már csak a motor a kérdés, s bár hivatalos megerősítés még mindig nem érkezett, talán Ficza Feri végre csapattársat kaphat. A hétvégén egyébként az ETCC is megmérkőzik egymással – ráadásul a futamokat élőben közvetíti az Eurosport 2! –, így Nagy Norbi sikeréért is szoríthatunk majd.
 
WTCC, 2016, Vila Real – a hétvége programja:
 
Péntek (június 24.)  
10:00 - 10:45ETCC, 1. teszt 
13:30 - 14:00WTCC, Teszt 
15:15 - 16:00ETCC, 2. teszt 
   
Szombat (június 25.)  
10:00 - 10:30WTCC, 1. szabadedzés 
10:55 - 11:40ETCC, Szabadedzés 
12:00 - 12:30WTCC, 2. szabadedzés 
15:00 - 16:30WTCC, Időmérő (Q1 + Q2 + Q3)(tv: Eurosport 2, élő)
16:30 - 17:00WTCC, MAC3(tv: Eurosport 2, élő)
17:20 - 17:50ETCC, Időmérő 
   
Vasárnap (június 26.) 
11:20ETCC, 1. futam(tv: Eurosport 2, élő)
12:30ETCC, 2. futam(tv: Eurosport 2, élő)
16:05WTCC, Nyitófutam(tv: Eurosport 1, élő)
17:15WTCC, Főfutam(tv: Eurosport 1, élő)
Fotók: WTCC Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtubefacebooktwitterrss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGPSuperbikeWTCC
2017. Április 09. 21:00
Argentin Nagydíj
Autódromo Termas de Río Hondo

Épült: 2008
Teljes hossza: 4805m
Szavazás
Hányadik helyen végez a WTCC 2017-es szezonjában Michelisz Norbert?
Világbajnok lesz!
Épp csak lemarad a vb-címről, második lesz.
Harmadik lesz, megszerezve hazánk első vb-dobogóját.
Megismétli tavalyi negyedik helyét.
Csak az ötödik helyen végez.
Hatodik vagy annál rosszabb pozícióban zár.
VB Ranglista
MotoGPSuperbikeSupersportWTCC
Poz.PilótaMárkaPont
1.M. VinalesYamaha25
2.A. DoviziosoDucati20
3.V. RossiYamaha16
4.M. MarquezHonda13
5.D. PedrosaHonda11
6.A. EspargaroAprilia10
7.S. ReddingDucati9
8.J. MillerHonda8
9.A. RinsSuzuki7
10.J. FolgerYamaha6
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika:

Runtime: 186,15ms