Jegyek

Futamelőzetes - Le Mans

MotoGP
Futamelőzetes - Le Mans
2012.05.14. 09:43
A hétvégén legendás le mans-i pályára látogat a MotoGP mezőnye, ahol már a hatvanas évek végén is rendeztek világbajnoki futamokat. A Párizstól nyugatra, Normandiától délre fekvő pályán az időjárás az egyik olyan tényező, amely könnyedén megkeverheti a kártyákat.
 
Ahogyan tehát azt feljebb is említettük már, a le mans-i ringen már a hatvanas évek végén is rendeztek gyorsasági motoros világbajnoki futamokat. 1995-ben azonban Alberto Puig (Dani Pedrosa jelenlegi menedzsere) egy igen súlyos balesetet szenvedett a pályán, így addig, amíg a bizonyos biztonsági előírásoknak megfelelően át nem alakították az aszfaltcsíkot, addig Le Mans kikerült a MotoGP versenynaptárából. Megszakítás nélkül 2000 óta rendezik a Francia nagydíjat a le mans-i ringen, így idén zsinórban a tizenharmadik alkalommal látogat el a MotoGP mezőnye a valamivel több, mint négy kilométeres pályára. A le mansi alapjaiban véve egy keskeny, „stop and go” típusú ring, egyszóval a motorok beállításainál a kigyorsítások és a féktávok egyértelműen kulcsfontosságúak.
 
Mindenképpen egy stabil versenygépre van szükség, ha az adott pilóta időeredményt szeretne elérni. A négyes fordulótól egészen a tizenegyesig lényegében csak kemény féktávokról és agresszív kigyorsításokról szól a pálya, a szűkebb, illetve valamivel nagyobb ívű hajtűkanyarokról nem is beszélve. A le mans-i aszfaltcsík legtechnikásabb és egyben legszűkebb része kétségkívül az utolsó szekcióban található tizenegyes és tizennégyes forduló közti szakasz, amely részen a köridők szempontjából sokat lehet nyerni, ugyanakkor veszíteni is. Le Mans-ban évről évre igen izgalmas futamokat láthattunk eddig (legalábbis a két kisebb géposztályban mindenképpen), így remélhetőleg ez idén sem lesz máskén.
 

Hossz: 4.180 m
Leghosszabb egyenes 674 m
Szélesség: 13 m
Balkanyarok: 4
Jobbkanyarok: 9
Építve: 1966
 
Moto3
 
A legkisebb géposztályban jelenleg négy versenyző (Cortese, Vinales, Salom és Fenati) van közvetlen harcban a Moto3-as világbajnoki címért, ami abból a szempontból meglepő, hogy a szezont megelőzően igen sokan voksoltak Maverick Vinales egyeduralmára. Nos, a spanyol motoros kétségkívül nagyszerűen teljesít eddig, azonban bőven akadnak méltó ellenfelei is, úgy mint például a Cortese, aki két ponttal Vinales előtt vezeti a bajnoki pontversenyt. A német motoros Efren Vasquez mellett a legtapasztaltabb pilóta a mezőnyben, így nem is csoda, hogy kiegyensúlyozott teljesítménye (két harmadik hely és egy győzelem) meghozza a gyümölcsét. Vinales és Cortese kiváló szereplése tehát egyáltalán nem meglepetés, annál inkább viszont Luis Salom és az újonc Romano Fenati teljesítménye.
Jelenleg Cortese (jobbra) és Vinales áll a bajnoki pontverseny első két helyén. 

Fenatit a jerezi diadalát követően már volt lehetőségünk méltatni, azonban Salomról eddig nem sok szó esett, holott jelenleg mindössze nyolc pont választja el Cortesetől. Salom 2009 óta szerepel a MotoGP-ben, azon belül is a legkisebb kategóriában, egyszóval a 125-ösök között azért volt lehetősége relatíve sok tapasztalatot szereznie. Tavaly Hollandiában és Ausztráliában már megmutatta, hogy ha kijön neki a lépés, akkor akár a dobogós helyeket is szerezhet, hiszen mindkét nagydíjon a második lett, tulajdonképpen nem is csoda, hogy most az összetettbeli harmadik pozícióban áll. Mivel azonban mégiscsak egy futamelőzetes keretin belül beszélünk a versenyzőkről, ezért mindenképpen muszáj pár szót szólni arról is, hogy vajon ki lehet a Francia nagydíj favoritja: Nos, mivel 2011-ben Maverick Vinales újoncként egy óriási csatában legyőzte a nála jóval tapasztaltabb Nicolas Terolt, megszerezve ezzel MotoGP karrierje első győzelmét, ezért mindenképpen a spanyolt mondanánk első számú esélyesnek. 
 
Moto2
 
A köztes géposztályban eddig a legtöbb szempontból a papírforma látszik érvényesülni, legalábbis, ha megnézzük, hogy ki vezeti a bajnoki pontversenyt, hiszen a legtöbben már tavaly év végén is már Marc Marquez idei világbajnoki diadalát vetítették előre. A spanyol kiváló szereplése tehát egyáltalán nem meglepő, annál inkább azonban honfitársa, Pol Espargaro remeklése, aki kilenc pontos lemaradással áll a bajnoki tabella második pozíciójában. Talán nem túlzás ha azt mondjuk, hogy bizony kevesek fejében fordult meg, hogy a húsz éves spanyol ilyen jó lehet idén a Pons Racing Kalex motorján. Estorilban azonban láthattuk, hogy vagy az emberi vagy a technikai tényező részéről még egy leheletnyit fejlődnie kell Espargaronak, hiszen bár mindent beleadott, hogy legyőzze Marquezt, a 2010-es 125-ös világbajnok mégis felül tudott kerekedni. Természetesen azonban a világbajnokság nem kettejükről szól, sőt kimondottan bízunk benne, hogy ez nem így lesz és legalább Lüthi, valamint Iannone még odaérhet az elejébe.
Továbbra is azt mondhatjuk, hogy a Moto2-ben Pol Espargaro az idei év nap meglepetése

Utóbbi részéről az elmúlt évek tükrében már szinte megszokhattuk, hogy egy igen ingadozó teljesítményt nyújtó versenyzőről van szó, aki némely futam kirobbanó formában küzd a dobogós pozíciókért, míg más versenyeken egyszerűen képtelen az élmezőnyben menni. Iannone-nak először is ezen kellene valamilyen módon javítania, akárcsak Lüthinek azon, hogy végre meglegyen a svájcinak az a bizonyos plusz, ami a győzelemhez szükséges. Hasonló a helyzet Scott Redding-gel is, akinek egyébként a tudása szintén meglenne ahhoz, hogy futamokat nyerjen, azonban valami oknál fogva ettől egyelőre még messze van az angol. Nem különben érdekes jelenség a 2010-es Moto2-es világbajnok, Toni Elias teljesítménye is, aki mintha az utóbbi két évben elfelejtett volna motorozni, holott mindenki tisztában van vele, hogy egy többször futamgyőztesről van szó. Ahogyan azt a futamelőzetesünk rövid pályaelemző szekciójában is említettük, Le Mans-ban az időjárás bőven okozhat meglepetéseket, így az esélytelenek egy csapásra akár esélyesekké válhatnak.
 
MotoGP
 
Mivel a Hondánál továbbra is az ún. „chattering” (a motor vibrációja és pattogása) okozza a legfőbb problémát Stonernek és Pedrosának is, ezért leginkább az a kérdés, hogy Le Mans-ban ez a jelenség milyen mértékben hátráltatja majd az ausztrál és a spanyol versenyzőt. Az nem is kérdés, hogy Stoner a Francia nagydíj első számú favoritja, azonban természetesen sem Lorenzo, sem Pedrosát nem szabad leírni. Azok után, hogy a Yamahának Jerezben és Estorilban is be kellett érnie egy második hellyel, nem is kérdés, hogy a hangvillások és egyben Lorenzo célja az, hogy ezúttal megverje Stonert és ezzel együtt visszaszerezze a vezetést a bajnoki pontversenyben. A 2010-es világbajnok tavaly még a Yamaha nyolcszázasával egy elég gyenge versenyt futott Le Mans-ban, hiszen Lorenzo csak a negyedik lett Rossi mögött, azonban a spanyol ezt ezúttal nem engedheti meg magának.
Vajon Lorenzo ezúttal képes lesz elkapni Stonert?

Ha le akarja győzni Stoner, akkor mindenképpen nyomás alatt kell tartania az ausztrált, ami természetesen megába foglalja azt is, hogy a repsol hondás nem léphet meg úgy a verseny elején, ahogyan azt Estorilban is tette. Ebből a szempontból igen nehéz dolga lesz Lorenzonak, hiszen míg az ő erőssége leginkább a kiegyensúlyozott, majdhogynem egyforma köridőkben rejlik, addig a Repsol Honda versenyzőpárosának a legfőbb erénye az, hogy már a legelső körökben képesek olyan időerdmények produkálni, amelyre nincsen ellenszer. Nagy meglepetés lenne, ha a dobogós helyek ezúttal nem a már most megszokott hármas (Stoner, Lorenzo, Pedrosa) között dőlnének el, habár a Tech3 részéről Cal Crtuchlow, valamint Andrea Dovizioso is okozhat meglepetéseket a „nagyoknak”.
 
Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:
 
Péntek (2012. május 18.)
 
09:15 – 09:55 Első szabadedzés (Moto3)
10:10 – 10:55 Első szabadedzés (MotoGP)
11:10 – 11:55 Első szabadedzés (Moto2)
 
13:15 – 13:55 Második szabadedzés (Moto3)
14:10 – 14:55 Második szabadedzés (MotoGP)
15:10 – 15:55 Második szabadedzés (Moto2)
 
Szombat (2012. május 19.)
 
09:15 – 09:55 Harmadik szabadedzés (Moto3)
10:10 – 10:55 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
11:10 – 11:55 Harmadik szabadedzés (Moto2)
 
13:00 – 13:40 Időmérő (Moto3)
13:55 – 14:55 Időmérő (MotoGP)
15:10 – 15:55 Időmérő (Moto2)

 
Vasárnap (2012. május 20.)
 
08:40 – 09:00 Warm Up (Moto3)
09:10 – 09:30 Warm Up (Moto2)
09:40 – 10:00 Warm Up (MotoGP)
 
11:00 Futam (Moto3)
12:20 Futam (Moto2)
14:00 Futam (MotoGP)
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2017. Március 26. 20:00
Katari Nagydíj
Losail International Circuit

Épült: 2004
Teljes hossza: 5380m
Szavazás
Ki lesz a MotoGP 2017-es világbajnoka?
Marc Marquez (Repsol Honda)
Dani Pedrosa (Repsol Honda)
Valentino Rossi (Movistar Yamaha)
Maverick Vinales (Movistar Yamaha)
Jorge Lorenzo (Ducati Team)
Andrea Dovizioso (Ducati Team)
Andrea Iannone (Suzuki Team)
Cal Crutchlow (LCR Honda)
más
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 298
2. V. Rossi Yamaha 249
3. J. Lorenzo Yamaha 233
4. M. Vinales Suzuki 202
5. A. Dovizioso Ducati 171
6. D. Pedrosa Honda 155
7. C. Crutchlow Honda 141
8. P. Espargaro Yamaha 134
9. A. Iannone Ducati 112
10. H. Barbera Ducati 102
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: