Jegyek

Fenati vissza is vonul a versenyzéstől?

Moto2
Fenati vissza is vonul a versenyzéstől?
2018.09.11. 17:00
Érdekes nyilatkozatot adott a misanói futamon elképesztő őrültséget csináló, majd emiatt eltiltott olasz motoros, akinek idő közben a nemzeti szövetsége is visszavonta a versenyzési licencét.
 
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva. (x)

Mint arról már beszámoltunk, jelenlegi és jövő évi csapata is szerződést bontott a San Marinó-i Nagydíjon Stefano Manzi fékkarját futam közben behúzó Romano Fenatival. Kedd délután kiderült, hogy az olasz nemzeti motorsport szövetség vissza is vonta a versenyzői licencét, maga Fenati pedig az olasz La Republicca lapnak úgy nyilatkozott, hogy nem is folytatja a versenyzést a világbajnokságon – tette mindezt úgy, hogy közben elég szépen odaszúrt Manzinak is:

„Ez többé nem az én világom, túl sok itt az igazságtalanság. Elismerem, hogy hibáztam, és mindenkitől elnézést kérek. De szeretnétek látni a sisakomat és a ruhámat? Van rajta egy hosszú fekete gumicsík Manzi abroncsától. Háromszor is megtámadott, akár meg is ölhetett volna. Többször is megcsinálta, ezért úgy döntöttem, én is ugyanígy fogok viselkedni, és megtanítom neki, hogy én is tudok rossz lenni, de nem akartam, hogy bántódása essen, könyörgöm.”

Persze Fenati visszavonulása még távolról sem tekinthető hivatalosnak, más olasz lapoknak már úgy fogalmazott, hogy „még nem tudja”, mi vár rá a jövőben. Viszont a SpeedWeek.com már azt is tudni véli, ki veszi át a helyét a Forward Racing jövő évi MV Agusta-projektjében: a német szaklap szerint Fenati honfitársa, Mattia Pasini kerülhet hozzájuk.

Fotó: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: