Jegyek

„Ezt nem lehet elfelejteni” – exkluzív interjú Talmácsi...

Interjú
„Ezt nem lehet elfelejteni” – exkluzív interjú Talmácsi Gáborral
2017.11.04. 09:02
Tíz évvel ezelőtt, 2007. november 4-én Magyarország sporttörténelmi sikert ért el, hiszen Talmácsi Gábor révén világbajnokot avattunk a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis géposztályában. Sokan egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk azon a vasárnapon, most pedig Talmával idézzük fel a világbajnoki címhez vezető utat és mindazt, ami azóta történt.
 
Imádod a motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha ez a kettő igaz rád, és szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Részletek ide kattintva.

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2007. november 4-én az egész ország motorsport-lázban égett, hiszen Talmácsi Gábor világbajnok lehetett a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis kategóriájában. A végletekig kiélezett és elképesztően izgalmas valenciai szezonzárót ugyan a nagy rivális Hector Faubel nyerte, honfitársunknak azonban a második hely is elegendő volt ahhoz, hogy megszerezze a hőn áhított címet. Egy évtized elteltével az ország Talmájával beszélgettünk arról az emlékezetes vasárnapról, a felejthetetlen 2007-es szezonról, az azóta eltelt időszakról és a nemrég Thaiföldön elért pályacsúcsról.
 
P1race: - Tíz év távlatából mi jut eszedbe, ha visszagondolsz arra a novemberi napra?
Talmácsi Gábor: - Nem gondoltam volna, hogy ennyit változik az életem, de a mai napon elmondhatom, hogy nagyon jó irányba változott. Egyrészt ugyan már nem sportolok, de sikerült felépíteni a versenyzés utáni életemet és továbbra is ott vagyok a motorsportban. Az pedig, hogy pontosan tíz év után is ott lehetek futamokon, kommentálhatok, ez a legjobb ajándék. Nekem és a szurkolóknak is, mert jó rá emlékezni, ez egy közös sportsiker volt. Nyilván nagyon szívesen emlékszem rá, jó érzéssel tölt el, hogy ennyi minden sikerült a sportban.
 
- A menedzserednek, Stefano Favarónak volt egy azóta szinte szállóigévé vált kijelentése, hogy „utolsó kör, utolsó kanyar és te vagy a világbajnok”.
- Amikor ez a mondat elhangzott, én még nem éreztem teljesen reálisnak, mert nem szerettem volna elbízni magam. Végül is azonban minden összeállt és szerintem ez egy csoda volt. Nem csak az a nap, de az egész év.
- A valenciai idényzáró olyan verseny volt, amelyen rajtad és Hector Faubelen kívül nagyon sok múlt az ellenfeleken is. A könyvedben elejtettél egy érdekes félmondatot, miszerint a futam előtt Mattia Pasini és Lukas Pesek is odajött hozzád és felajánlotta a segítségét. Ezt hogyan kell elképzelni?

- Azért nem jöttek oda hozzám. Voltak olyan rendezvények a futamok előtt, amelyen találkozhattunk, ott mondták, hogy inkább nekem segítenek, amennyiben úgy alakul. Faubel nem volt túl népszerű, habár a futamon az azért látszott, hogy a spanyolok, Pablo Nieto, Pol Espargaro, Joan Olive mind vele voltak. Számomra Pasiniék úgymond fél-garanciát jelentettek. Főleg Pesek, mert Pasininak voltak olyan napjai, amikor „megvadult”, elment előre és vissza sem nézett. Egy versenyző mindig az önálló sikerekre gondol. Talán még Sergio Gadea segített a verseny végén, de ha ő megelőz, még akkor is megnyertem volna a vb-t.
 
- Az ő helyzete már csak azért is különleges volt, mert a csapattársai harcoltak a világbajnoki címért. Hogy látod: megelőzött volna téged a végén, ha Faubelhez húz?
- Nem lett volna baj, ha megelőz, tudtam, hogy támadni fog a hajrában. Mégis úgy éreztem, hogy inkább velem van, mint Faubellel. Látszik is, hogy majdnem lekaszálta Faubelt az utolsó körben. Az már soha nem fog kiderülni, hogy lehetett-e volna második is. Nekem a harmadik hely még belefért volna, az lett volna gond, ha Pasiniék is megelőznek. A célom a hétvégén az volt, hogy az időmérőn a leggyorsabb legyek és a versenyt is megnyerjem. Faubel megpróbált leszorítani meg bevárni a bolyt, de szerencsére ez nem sikerült neki, mert ahogy volt egy pici hibája, azt azonnal kihasználtam és mentem a saját ritmusomban. Izgalom tehát volt, garancia semmiképp.
 
- A levezető körben kaptál egy különleges festésű sisakot. Ez később miért nem került bevetésre soha?
- Ez a világbajnoki sisak volt és direkt erre az alkalomra készült. Stefano intézte a dolgot, készült jó pár darab belőle, amiket elajándékoztunk támogatóknak, szponzoroknak. Jorge Martinez Aspar és Gigi Dall’Igna is kapott egyet.
 
- Az idény folyamán mikor kezdted azt érezni, hogy esélyed van a világbajnoki címre? Ez azonnal kiderült, ahogy csatlakoztál az Aspar-csapathoz?
- Miután már az első teszten pályarekordot futottam Jerezben Pasini régi motorjával, rögtön éreztem, hogy ez egy más világ, másik kávéház. Abban a pillanatban még nem gondoltam a világbajnoki címre, de miután a KTM-mel bronzérmes voltam, tudtam, hogy meg kell lennie a top háromnak. Persze még kérdéses volt, hogy mennyit fejlődnek még a többiek, de kezdetnek ez biztató volt.
- Martinezék hogyan kerestek meg téged annak idején?
- Gino Borsoi akkoriban már nem versenyzett aktívan, csapatmenedzser volt az Asparnál. Stefanónak nagyon jó olasz kapcsolatai voltak, ő vette fel a kapcsolatot Ginóval egy esetleges szerződés kapcsán. Sok volt még a kérdőjel, a csapatnak megvolt a két spanyol versenyzője, én pedig Pasini helyére érkeztem volna. De eleinte még nem volt biztos, hogy 2007-ben is három motorral indulnak.
 
- A bajnokság alakulása szempontjából kulcsfontosságú kérdés volt, hogy ki milyen motort kap az év elején. Faubel és Gadea az új fejlesztésű RSA-val versenyzett, te viszont a régivel. Ez hogyan dőlt el?
- Mivel ők már régebben ott voltak az Apriliánál, ők kapták meg az új, mellesleg drágább motort. Az enyém motorikusan gyengébb volt, a váltója is lassabban működött. Ez azonban nem feltétlenül jelentett hátrányt, hiszen az én motorom kiforrottabb technika volt, több információ állt a rendelkezésünkre. Persze sokszor a technikai hátrány miatt nem tudtam megnyerni egy futamot, mert Faubel végig mögöttem motorozott, aztán a befutónál adott egy kövér gázt és kikerült.
 
- Ezek közül talán a katari és az estorili a két legemlékezetesebb. Melyik vereség fájt jobban?
- Egyik sem, inkább Ausztrália jelentette a mélypontot, ahol csak nyolcadik lettem. Ott a féktávokon nem volt az igazi a motor, a többiek szűkebben fordulva viszonylag könnyen meg tudtak előzni. Érdekesség, hogy Ausztráliában lett biztos, hogy legrosszabb esetben is második leszek a bajnokságban, de abban a pillanatban nem tudtunk örülni ennek. Stefano gratulált nekem, mire én azt feleltem, hogy jó, de nem ez a cél. Sepangban nyernem kellett, ami végül sikerült is, és ez nagyon nagy fordulatot jelentett a hajrában.
 
- Malajziában kétszer is győztél. Ápolsz valamilyen különleges kapcsolatot a helyszínnel?
- Van egy érzelmi kötődés. Maga az ország, a nagy meleg, a pálya vonalvezetése és a főváros, ahol mindig nagyon kellemesen ki tudtam kapcsolódni. Ennek az összhatása lehet a kulcs.
- A világbajnoki idény folyamán ki ellen volt a legkellemetlenebb harcolni a test-test elleni küzdelmeket tekintve?

- Simone Corsival is sokszor nehéz dolgom volt, de a legkellemetlenebb ellenfél Raffaele de Rosa volt. Ő nem versenyzett túl intelligensen, többször veszítettem miatta fontos pozíciókat. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amit Andrea Iannone csinált idén Phillip Islanden: tök mindegy, hogy kik vannak körülötte, előz, amikor lehet, és nem látja a következményeket. Corsi nem volt ennyire vészes, de ő is kellemetlen ellenfél volt.
 
- 2007 után is volt jó pár szép pillanatod, de az akkori eredményt már nem sikerült megismételni. Lehet azt mondani, hogy 2009 körül félresiklott valami a karrieredben?
- Utólag mindig azt mondjuk, hogy lehettünk volna okosabbak. Talán nem kellett volna eljönni az Aspartól, habár ott olyan helyzet alakult ki, amiben nagyon nehéz volt megmaradni. Ebben nem az Aspar csapat volt a hibás, itt már komoly üzleti érdekek működtek, kialakult egy helyzet és mi léptünk. Ennek is több oldala van. Úgy gondolom utólag, hogy ha ez nem történik meg, és nem használjuk ki ezt az alkalmat, akkor lehetséges, hogy soha nem tudtam volna MotoGP-motorral versenyezni. Így viszont azért elmondhatom, hogy öt különböző gyárnál voltam négy különböző kategóriában, ötben, ha a Superbike-ot is hozzászámítjuk.
 
- Mi volt a probléma a királykategóriában?
- Azt az időszakot picit rosszul éltem meg, rá kellett volna látni a csapat hátterére. A Scot Honda nem volt versenyképes a MotoGP kategóriában, nem kaptam elég tesztlehetőséget, ráadásul akkoriban még csak három edzés volt a hétvégéken. Utólag nyilvánvaló, hogy az a motor nem igazán működött, tulajdonképpen be kellett volna dobni a bokszba, és azt mondani a csapatnak, hogy egy fillért nem kaptok. De hát próbálkoztunk, volt egy-két jó megmozdulásunk, de nem lett volna ekkora különbség, ha más a technikai háttér.
 
- Ehhez képest 2010-ben elég erős szezont futottál a Moto2-ben.
- Vegyes érzelmeim vannak, mert az összetettbeli hatodik hely szakmailag nagyon nagy eredmény. Pláne úgy, hogy jelenleg ott tartunk, hogy vajon lesz-e valaha újra magyar versenyző a MotoGP-ben. Ehhez képest a hatodik pozíció egy dobogós helyezéssel nagyon jó eredmény. Év elején viszont én jobbra számítottam, utólag lehet, hogy másképp válogatnám meg a mérnöki hátteret. Egy-két alkalmat leszámítva soha nem sikerült úgy eltalálniuk a motort, ahogy én szerettem volna. Sajnos nem kaptam meg ugyanazt a támogatást, mint Iannone. Úgy gondolom, hogy az én tudásom annál sokkal jobb volt, mint amit ott motoroztam.
- Mi akadályozta meg a folytatást a következő évben?
- 2011-ben jött volna az Antonio Banderas-féle csapat, ami sajnos becsődölt. Előtte minden elő volt készítve, szerződés, téli teszt, felkészülés, úgy volt, hogy Barcelonában fogok lakni, ilyen lehetőségem még sosem volt korábban. Teszteltem a motort, megvolt a ruha, a sisak, minden, és erre közölték, hogy becsődölt a csapat. Visszakérdeztem, hogy „ez mit jelent, hiszen megvan mindenetek az induláshoz, csak pénz kell. Írjátok le, hogy mennyi, megkérdezem a támogatóimat, hogy tudnánk-e ezt orvosolni’. Rövidre fogva annyit mondtak, hogy Banderas többé már nem adja a nevét a csapathoz, így viszont több szponzor is kihátrált. Végül az egész projekt szétesett.
 
- Ezt követően anyagi megfontolásból döntöttetek a Supersport mellett?
- Akkorra már egy kicsit belefáradtam az egészbe. Nem akartam minden áron az életemet kockáztatni úgy, hogy közben még szponzorok után is kell futni. Közben Stefanóval is szétváltak az útjaink, nehéz időszak volt. Semmit sem akartam elkapkodni és jöttek a lehetőségek más bajnokságokból, raliztam egy ideig, utána pedig jött a Supersport. A széria maga nagyon tetszett és nagyon jó kihívásnak éreztem, 2012-ben erős idényt is futottam. Láttam azt is, hogy milyen fejlesztések kellenének ahhoz, hogy ezzel a kis csapattal 2013-ban ott legyünk az élmezőnyben, egész télen kint voltam Spanyolországban, együtt edzettem Johann Zarcóval, minden adott volt a sikeres folytatáshoz. Aztán következtek az év eleji nehézségek: állkapocscsont-törés Ausztráliában, a második futamon De Rosa belém bombázott hátulról, műtötték az arcomat, utána feloszlott a csapat, én szereztem új szerelőket. Volt ott már minden, amire jött a portugáliai baleset. Valahogy az élet nem akarta, hogy ez működjön, hiába akarja az ember, valami mindig történik. Amikor azt hiszed, hogy már a padlón vagy, akkor még rád hajt két tank meg három űrhajó, meg felrobban alattad a motor. Utólag már csak mosolygok ezeken.
 
- A héten viszont újra motorra pattantál Thaiföldön, és mintegy mellékesen futottál egy pályacsúcsot.
- Erről én nem tudtam, ezt csak úgy mondták a végén a thaiok. Amúgy ez egy fantasztikus pálya, a bukózónákban van egy-két fal, tehát nem teljesen veszélytelen, de egy nemzeti park közepén fekszik. Olyan a hely, mintha a paradicsomban motoroznál. A pályacsúcsról meg csak annyit, hogy a motorozást nem lehet elfelejteni, én, ha felülök, hasonló szinten tudok menni, mint régen, ha nem jobban. Sok tapasztalatot összeszedtem, főleg mióta oktatok is, szóval fejben megvan minden. Fizikailag vannak nehézségek, mert nem edzek annyit. De ezt nem felejted el, amikor Casey Stoner felül és leporolja a világot a teszteken, nem kell meglepődni. Az igazi nagy klasszisok ezt sosem felejtik el.
 
- Kinek hihetnénk ezt el, ha nem egy világbajnoknak! A sérülésed nem hátráltatott a motorozásban?
- Fájni nem fáj a lábam, a bokám mozgása viszont korlátozott. A belső kamerán látszik is, hogy a visszaváltásnál térdből váltok, nem lábfejjel, szóval ez egy plusz nehézség. De azon a napon eszembe sem jutott, hogy sérült a lábam. Nyilván nem akarnék ráesni, de amikor elkap az érzés, az még mindig nagyon jó. Csakis így lehet gyorsan menni, de utolsó gondolatként: nem célom a versenyzés.
 
- Köszönjük szépen az interjút, sok sikert kívánunk a jövőben is!
- Köszönöm.

Fotók: MotoGP Media
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: