Superbike

Eső miatt törölték a WSBK második futamát és a WSSP 300 versenyét

A hétvége utolsó versenye előtt leszakadt az ég Olaszországban, ezért halasztani, majd törölni kellett a vasárnap délutáni viadalt a szezon ötödik helyszínén.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Az előrejelzések már szombaton esőt jósoltak a hétvége utolsó napjára, s már a Supersport-vb futamán is láthattunk néhány csepp csapadékot. Az égi áldás azonban a Superbike második versenye előtt érkezett meg Imolába, emiatt pedig el kellett halasztani az eredetileg 14 órára kiírt startot. A legfrissebb információk szerint legközelebb fél óra múlva, azaz 14:30-kor lesz helyzetjelentés azzal kapcsolatban, milyen menetrend szerint folytatódhatnak az események: a WSBK utolsó megmérettetése mellett még a Supersport 300-asok futama is hátra lenne a hétvégéből.

FRISSÍTÉS (14:38): 14:30 után nem sokkal jött is egy friss infó, miszerint akkor lesz friss infó, „amint az lehetséges”. Menet közben egyébként több versenyző is beült a biztonsági autókba, hogy maguk is szemügyre vehessék a pálya állapotát.

FRISSÍTÉS (14:49): Most az a legfrissebb döntés, hogy 14:55-kor kinyit a bokszutca, a versenyzők pedig két installációs kört fognak teljesíteni, hogy felmérjék a pálya állapotát, aztán ezután születik majd döntés arról, lesz-e verseny. Ha lesz, az 15:15-kor fog startolni.

FRISSÍTÉS (15:09): Úgy tűnik, azok voltak többségben, akik úgy érezték, nem alkalmas a pálya a versenyzésre, ezért újból elhalasztották a rajtot. Tény, hogy még mindig szakad az eső. Nem tudni, mikor tudnak újabb időtervet kiírni, ha egyáltalán.

FRISSÍTÉS (15:22): Némi várakozás után úgy döntöttek, a teljes további programot, azaz a WSBK második futamát és a Supersport 300-asok versenyét is törlik, ezzel véget ért az imolai hétvége.


Hozzászólások