Jegyek

Elmosta az eső a katari teszt első napját

Moto3
Elmosta az eső a katari teszt első napját
2017.03.17. 18:54
A hat etapból mindössze egyet tudtak megrendezni a jövő hétvégi idénynyitó helyszínén sorra kerülő Moto2-es, Moto3-as kollektív gyakorlás első felvonása során – akkor viszont a nappali körülmények miatt gurultak kevesen a pályára.
 
Szeretnél élőben szurkolni a kedvenc motorversenyződnek az augusztus első hétvégéjén megrendezésre kerülő Cseh Nagydíjon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megvásárolhatod a belépőjegyedet a jegyshopunkon keresztül a MotoGP brnói futamára!

A MotoGP-sek múlt heti tesztje után ezúttal a Moto2-esek és Moto3-asok veszik birtokba három napra a Losail International Circuit versenypályát, hogy a jövő hétvégi szezonnyitó előtt még egyszer utoljára finomíthassanak a beállításon. Pénteken azonban nem sok szerencséjük volt az időjárással a versenyzőknek és a csapatoknak, ugyanis mindösszesen a Moto3-asok első 80 perces etapja zajlott le, amikor megérkezett az eső a sivatagi pályára.
 
Egy ideig próbáltak kivárásra játszani a szervezők, ám végül úgy döntöttek, hogy törlik a nap hátralévő programját. Ez abszolút logikus döntés volt a részükről, hiszen bár nemrég úgy határoztak, hogy a királykategória versenyét ezentúl esőben sem szakítják meg a katari villanyfényben, ez a két kisebb géposztályra nem érvényes, ráadásul a Dunlop nem is szállított vizes pályára alkalmas abroncsokat Dohába.
 
Így végül az első nap során egyetlen etapot tudtak teljesíteni a Moto3-asok, míg a Moto2-esek egyet sem, ám előbbi esetén sem beszélhetünk túl produktív körözésről, hiszen mivel még nappali fénynél rendezték az első felvonást, csak néhányan gurultak ki a pályára. A rend kedvéért azért jegyezzük meg, hogy közülük Jules Danilo érte el a legjobb köridőt, ám az érdemi munka csak szombaton fog megkezdődni az istállók számára – már ha az időjárás is úgy akarja.

A Moto3-asok első etapjának eredményei (a többit törölték):
1.DANILO, JulesMARINELLI RIVACOLD SNIPERS2:18.849  2 / 2
2.DALLA PORTA, LorenzoASPAR MAHINDRA Moto32:19.2680.4190.41910 / 10
3.ARBOLINO, TonySIC58 SQUADRA CORSE2:19.4580.6090.1907 / 7
4.BENDSNEYDER, BoRED BULL KTM AJO2:19.5990.7500.1413 / 3
5.ANTONELLI, NiccoloRED BULL KTM AJO2:19.9651.1160.3663 / 3
6.OETTL, PhilippSUDMETAL SCHEDL GP RACING2:22.2873.4382.3223 / 3
7.PULKKINEN, PatrikPEUGEOT MC SAXOPRINT2:22.5793.7300.2928 / 8
8.ARENAS, AlbertASPAR MAHINDRA Moto32:23.3294.4800.7502 / 2
9.SUZUKI, TatsukiSIC58 SQUADRA CORSE2:26.2127.3632.8832 / 2
10.TOBA, KaitoHONDA TEAM ASIA2:26.2747.4250.0623 / 3
11.ATIRATPHUVAPAT, NakarinHONDA TEAM ASIA2:27.7058.8561.4313 / 4
12.FENATI, RomanoMARINELLI RIVACOLD SNIPERS    
13.GUEVARA, JuanfranRBA BOE RACING TEAM    
14.SASAKI, AyumuSIC RACING TEAM    
15.NORRODIN, AdamSIC RACING TEAM    
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
 
race.com
 
Kövess minket!
youtubefacebooktwitterrss

VR46 shop
Pálya információ
MotoGPSuperbikeWTCC
2017. Április 09. 21:00
Argentin Nagydíj
Autódromo Termas de Río Hondo

Épült: 2008
Teljes hossza: 4805m
Szavazás
Hányadik helyen végez a WTCC 2017-es szezonjában Michelisz Norbert?
Világbajnok lesz!
Épp csak lemarad a vb-címről, második lesz.
Harmadik lesz, megszerezve hazánk első vb-dobogóját.
Megismétli tavalyi negyedik helyét.
Csak az ötödik helyen végez.
Hatodik vagy annál rosszabb pozícióban zár.
VB Ranglista
MotoGPSuperbikeSupersportWTCC
Poz.PilótaMárkaPont
1.M. VinalesYamaha25
2.A. DoviziosoDucati20
3.V. RossiYamaha16
4.M. MarquezHonda13
5.D. PedrosaHonda11
6.A. EspargaroAprilia10
7.S. ReddingDucati9
8.J. MillerHonda8
9.A. RinsSuzuki7
10.J. FolgerYamaha6
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2017  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika:

Runtime: 36,54ms