MotoGP

Elhunyt az Aprilia alapítója, Ivano Beggio

73 éves korában elhunyt a noale-i márkát felvirágoztató és számos futamgyőzelemig és világbajnoki címig vezető üzletember – Max Biaggi is megszólalt az őt búcsúztató közleményben.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Ivano Beggio 1944-ben született, s apja kerékpárüzletében fertőzte meg a kétkerekű gépekért való rajongás. Később motorkerékpárokat és robogókat is gyártott, amelyek révén egyre sikeresebb lett a versenysportban is: 1977-ben például az olasz motokrossz bajnokságban a 125-ös és 250 köbcentis kategóriában is az ő gépei diadalmaskodtak.

A gyorsaságimotoros-vb rajtrácsán először 1985-ben tűnt fel az Aprilia, amely azóta összesen 294 nagydíjgyőzelmet számlál, ezzel a legsikeresebb európai gyártónak mondhatja magát. Összesen 38 világbajnoki címet szerzett a márka (20-at a 125-ös, 18-at a 250 köbcentis géposztályban), amelyhez hozzájön további hét elsőség a Superbike-ban (három egyéni, négy gyártói) és kilenc egyéb szakágakban. Olyan legendás versenyzők értek el komoly sikereket a noale-i márka színeiben, mint Max Biaggi, Valentino Rossi, Marco Simoncelli, Manuel Poggiali, Marco Melandri vagy éppen Talmácsi Gábor.

Beggio előző este bekövetkezett haláláról a családja adott értesítést, amely után az Aprilia természetesen közleményben emlékezett meg alapítójáról. „Ivano Beggio sikeresen kombinálta egy vállalkozó képességeit és bátorságát kreativitással és a motorok iránt érzett szenvedélyével. Jóval megelőzte a korát, és az imént említett képességeknek köszönhetően gyakorlatilag a semmiből teremtette meg az olasz motorkerékpár-ipar egyik legnagyszerűbb történetét, valóra váltva ezzel álmát. Úgy állítunk neki a legméltóbb emléket, ha világszerte tovább versenyzünk és építjük az Aprilia márka hírnevét” – mondta el Roberto Colaninno, a Piaggo Group (2004 óta része ennek az Aprilia) elnök-vezérigazgatója.

Romano Albesiano, az Aprilia Racing menedzsere így fogalmazott: „Elég csak az Aprilia bajnokaira és győzelmeire gondolnunk, hogy megértsük Ivano Beggio projektjének fontosságát. Ahhoz, hogy a japánok és a legnagyobb gyártók ellen harcolva, a semmiből indulva tudta győzelemre vezetni a márkát, kellett az ész és a lélek együttese. Nagyszerű menedzseri képességei voltak és imádta a világunkat.”

A közleményben megszólalt az Aprilia alighanem legsikeresebb versenyzője, a velük öt vb-címet szerző Biaggi is: „Ivano Beggio a sportolói életem része volt, egyfajta apuka a versenyzésben. Megbízott bennem és versenyképes motort adott nekem, miután megnyertem az Európa-bajnokságot – szintén Aprilián – gyakorlatilag még kisfiúként. Bátor, mégis intelligens döntés volt. Mindig tudta, hogyan állítsa a képességeit a szenvedélye szolgálatába, hogy megtalálja az energiát a következő lépéshez.”

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások