Jegyek

Dovizioso máris Tech3-s rekordot döntött

MotoGP
Dovizioso máris Tech3-s rekordot döntött
2012.07.25. 21:23
Manapság minden az üresen maradt gyári Yamaha nyeregről szól. Pro és kontra érvek hangzanak el a versenyben maradt versenyzők mellett és ellen, de ki tudja, talán valójában nincs is verseny. Talán a kulisszák mögött már tudják az érintettek, hogy mi lesz jövőre, egy azonban biztos, Dovizioso új rekordot döntött a Tech3-vel.
 
Andrea Dovizioso Olaszországban idén a negyedik dobogós eredményét érte el, ez a Monster Tech3 Yamaha csapatánál új rekord. Mindezt a négy pódiumot kilenc nagydíjból kapargatta össze, így ez nem is olyan rossz arány tekintve, hogy egyébként a bajnokság mezőnyében ott van a borzasztóan ütőképes Stonert, Lorenzót és Pedrosát felvonultató trió. Dovi egymaga dupla annyiszor ünnepelt egy szezonban a dobogón, mint a történelem során a csapat bármelyik másik pilótája.
A Tech3 2000-ben még a 250-esek között debütált a legjobb három helyezett között, Olivier Jacque és Shinya Nakano egy első és egy második helyezést szerzett a bajnokságban. A csapat mindig is Yamahával szerepelt a királykategóriában, először kétütemű gépekkel, majd 2002 végétől az M1-essel. Dovi erre a szezonra érkezett Herve Poncharal csapatába, és az elmúlt öt versenyen négyszer szelte át a célvonalat harmadikként, ez abszolút rekordnak számít. Ez azért nem semmi sorozat, főleg, hogy Colind Edwards és Ben Spies is a csapathoz tartozott még a közelmúltban.

Dovi jelenleg a negyedik a bajnokság, ő a legjobb szatellit motorral versenyző pilóta, és Jorge Lorenzo után egyelőre ő a második legeredményesebb a négy M1-es közül. Ha az év végéig tartani tudná ezt a pozíciót, akkor ez lenne a csapat összetettbeli legjobb eredménye is.

Dovizioso csapattársa, Cal Crutchlow tizenhárom pontos hátrányban van hozzá képest, és szorosan követi őt a pontvadászatban. A brit pilóta legjobb eredménye idén „csak” két negyedik helyezés Dovi mögött, ugyanakkor neki ez már a második éve a csapatnál.
Tech 3: 500cc/MotoGP - dobogós helyezések:

2012 *:
 Andrea Dovizioso, 4. a bajnokságban: 4 dobogós helyezés
Cal Crutchlow, 5. a bajnokságban: 0 dobogós helyezés

2011:
9. Colin Edwards: 1
12. Cal Crutchlow: 0

2010:
6. Ben Spies: 2
11. Colin Edwards: 0

2009:
5. Colin Edwards: 1
11. James Toseland: 0

2008:
7. Colin Edwards: 2
11. James Toseland: 0

2007:
Sylvain Guintoli 16.: 0
Makoto Tamada 18.: 0

2006:
15. Carlos Checa: 0
18. James Ellison: 0

2005:
12. Toni Elias: 0
16. Ruben Xaus: 0

2004:
12. Marco Melandri: 2
13. Norick Abe: 0

2003:
9. Alex Barros: 1
12. Olivier Jacque: 0

2002:
10. Olivier Jacque: 0
Shinya Nakano 11.: 0

2001:
Shinya Nakano 5.: 1
15. Olivier Jacque: 0

* Kilenc forduló után a tizennyolcból
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Hozzászólások
Utolsó: 2014.08.21. 17:14
68 db
Utolsó: 2014.08.21. 17:04
1 db
Utolsó: 2014.08.21. 17:02
1 db
Utolsó: 2014.08.21. 17:02
2 db
Utolsó: 2014.08.21. 15:27
7 db
Utolsó: 2014.08.20. 07:41
91 db

VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2014. Augusztus 31. 15:30
Silverstone GP
Silverstone

Épült: 1948
Teljes hossza: 5902m
Szavazás
Ki fogja megtörni Marquez győzelmi sorozatát?
Dani Pedrosa
Valentino Rossi
Jorge Lorenzo
Andrea Dovizioso
Stefan Bradl
Alvaro Bautista
Pol Espargaro
más
Senki, az összes idei futamot Marquez nyeri.
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. M. Marquez Honda 263
2. D. Pedrosa Honda 186
3. V. Rossi Yamaha 173
4. J. Lorenzo Yamaha 137
5. A. Dovizioso Ducati 118
6. A. Espargaro Forward Yamaha 85
7. P. Espargaro Yamaha 78
8. A. Iannone Ducati 73
9. S. Bradl Honda 65
10. B. Smith Yamaha 65
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2014  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: