Formula-E

Di Grassit kizárták, Buemi örökölte a pole-t

Már az időmérő alatt vizsgálták az Audi brazilját, aki hiába volt fél másodperccel gyorsabb mindenkinél, végül az utolsó helyről rajtolhat a Santiago ePrix-n.

Lucas di Grassi elsőségével ért véget a Formula-E chilei állomásának kvalifikációja, ráadásul a harmadik szezon bajnoka bő fél másodperces előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Csakhogy a brazilt már az időmérő közben vizsgálni kezdték, méghozzá technikai szabálytalanság miatt. Nem sokkal a Santiago ePrix rajtja előtt kiderült: az audist ki is zárták az időmérőről, miután nem felelt az ezen a hétvégén hozott szabálynak, miszerint ugyanolyan intenzitással kell használni a fékeket a levezetőkörön, mint a gyorskör során.

A döntés értelmében Di Grassi az utolsó pozícióból vághat majd neki a viadalnak, amely a chilei forróság miatt különösen nehéz lesz mind a versenyzők, mint a Gen2-es technika számára. A rajtelsőséget így az ősi rivális Sebastien Buemi örökölte meg, míg mellőle az első sorból a mindössze a második versenyére készülő Pascal Wehrlein rajtolhat majd. A Santiago ePrix itthoni idő szerint szombat este 20 órakor startol, s az Eurosport 1 élőben közvetíti.

Fotó: Formula-E Media


Hozzászólások