MotoGP

Dall’Igna mérges, amiért el kellett árulniuk néhány titkukat

Mármint a katari óvást követő védekezés érdekében: a Fellebbviteli Bíróság pénteken tartotta a meghallgatását, a döntést azonban várhatóan csak a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Amint arról már mi is többször írtunk, a Katari Nagydíjat követően négy rivális gyári alakulat – a Repsol Honda, a Gresini Aprilia, a Suzuki és a KTM – óvást nyújtott be a Ducatik hátsó kereke előtt megjelent elem miatt. Állításuk szerint a lengőkarhoz kapcsolt eszköz aerodinamikai célokat szolgálhat, míg a bolognaiak állítják: csak a gumi hűtése a funkciója. A csapatok szeretnek tisztán látni az ügyben, s bár a felügyelők elutasították az óvást, a kérdést továbbküldték a FIM Fellebbviteli Bíróságának.
 
A meghallgatást pénteken tartották, ám az érintett feleknek már keddig le kellett adniuk a dokumentációt, amellyel érvelni szeretnének a „szárnyacska” szabályossága vagy épp illegalitása mellett. Gigi Dall’Igna, a Ducati tervezőzsenije a Gazzetta dello Sportnak elárulta: nem is boldog, hogy olyan részleteket is meg kellett osztania az alkatrész szerepével kapcsolatban, amelyet titokban akart volna tartani.
 
„A védekezés érdekében olyan titkokat kellett elárulnunk, amelyeket eddig az ellenfeleink el is hanyagoltak. Ha rajtam múlt volna, soha nem mondtam volna el, mire jók ezek az alkatrészek. De mérges voltam Petruccira is, aki a teszt alatt a kerék hűtéséről beszélt” – tette hozzá Dall’Igna. Érdekes egyébként, hogy a szezonnyitó hétvégén már épp Danilo Petrucci volt az, aki úgy fogalmazott, hogy nem feltétlenül a hátsó kerék hűtése a fő funckiója az elemnek.
 
A FIM tehát elvileg ma döntött a Ducati-ügyben, de a hírek szerint csak a jövő hét elején, de még mindenképp az Argentin Nagydíj előtt hirdetik ki az ítéletet. Elképzelhető, hogy teljesen legálisnak minősítik az olaszok megoldását, ahogy az is, hogy kizárják a versenyzőiket, így a győztes Andrea Doviziosót is a Katari Nagydíjról. A legvalószínűbbnek azonban azt a forgatókönyvet tartják a szakértők, hogy ugyan a Ducati megtarthatja az első fordulón elért eredményeit, a következő futamtól kezdve betiltják az eszköz használatát – az viszont biztos, hogy a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lesz szükség a FIM részéről ezen a területen.

Fotó: Ducati Corse


Hozzászólások