Kamion-Eb

Csalódottan készül a szezonzáróra Kiss Norbert

Egy forduló van még hátra a kamion-Eb idei szezonjából, Kiss Norbert érthető csalódottsággal indult a spanyolországi Jaramába.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Az év elején még úgy tűnt, hogy a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző tudja tartani a lépést az élmezőnnyel, a nyári szünet utáni folyamatos technikai problémák miatt azonban egyre távolabb került a bajnoki dobogó. A Tankpool24 csapat pilótája éppen ezért az év utolsó versenyhétvégéjén sem tesz fel mindent egy lapra. 

„Nehéz mit mondani az elmúlt időszak eseményei után, ez az évad nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, rajtunk kívül álló okokból. A kamionokat mi készítjük fel Kecskeméten, de a motorért nem mi felelünk, ezeket a hibákat nem tudjuk felvállalni. Jaramában nincs már értelme sokat kockáztatni, úgyhogy a szokásos profi módon csináljuk az edzéseket, szabadedzéseket, meglátjuk, hogy hova kerülünk a rajtrácson. Ha első vagy második sorba, akkor van miért küzdeni, de egy ötödik-hetedik helyről nagy eséllyel balesetbe keverednénk, annak meg nincs értelme” – vázolta a hétvégi stratégiát Kiss, aki 156 ponttal jelenleg a bajnokság hatodik helyén áll.
 
A jaramai versenyhétvége programja a következő: 

Október 5., szombat:
12.15 - első időmérő + Super pole
15.30 - első futam
17.30 - második futam
 
Október 6., vasárnap:
10.00 - első időmérő + Super pole
12.45 - harmadik futam
14.45 - negyedik futam

Kiss Norbi Média


Hozzászólások