Jegyek

Csak az egyik suzukis volt elégedett a katari...

MotoGP
Csak az egyik suzukis volt elégedett a katari versenytempóval
2018.03.09. 15:52
Andrea Iannone szerint Katarban bebizonyosodott, hogy még mindig szenvednek ezen a téren, spanyol csapattársa, Alex Rins ellenben szinte tökéletesnek nevezte az új GSX-RR működését és a tesztidőszakot.
 
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára! (x)

Az nem kérdés, hogy a Suzuki jóval erősebb előszezont produkált, mint egy évvel ezelőtt: 2017-ben már a teszteken is látszott, hogy nem tudják megismételni a korábbi teljesítményüket, s végül dobogós helyezés nélkül zárták a szezont, idén azonban egyelőre meggyőző produkcióval rukkoltak elő. Ebben persze segítségükre lehet az is, hogy a sikertelen előző idény miatt visszakapták a technikai kedvezményeket, mindenesetre Sepangban és Buriramban főként Alex Rins számított pozitív meglepetésnek, míg a legutóbbi, katari összejövetelen már Andrea Iannone is odafurakodott az élmezőnybe – sőt, a második napot be is húzta. Az összesített listán végül hatodik helyen záró olasz a gyorskörök ellenére is óvatos volt, érzése szerint ugyanis versenytávon még lemaradásban vannak a riválisokhoz képest:
„Nem vagyok olyan, mint egy újonc, aki izgalomba jött attól, hogy egy napot az élen zár: más okból vagyunk most itt” – idézi Iannonét a Motorsport.com. „A fő célom továbbra is az, hogy előkelő helyezésekért harcolhassak. Nem akarok szórakozni senkivel: az nem sokat számít, ha én vagyok a leggyorsabb, azt kell megértenünk, hogy mi fog történni a versenyhétvége folyamán. Nyugodt vagyok, mert jelenleg elég jól tudom kezelni a motort, de a versenyszimuláció során nem tudjuk elrejteni, hogy még mindig túlságosan szenvedünk, akárcsak 2017-ben. Ez azért van, mert a motor idegesen kezd el viselkedni, amikor elkopnak a gumik, különösen az első. Ezen még dolgoznunk kell: örülök a tempónknak, de azért nem vagyok százszázalékosan elégedett. Vannak korlátjaink, az egyenesben például nehezen tudunk előzni, túl lassúak vagyunk ott. Ezt is meg kell oldanunk az első verseny előtt.”
Mindeközben Rins sokkal optimistábban értékelt: a második királykategóriás idényére készülő spanyol szerint a hosszabb etapokon sincs problémájuk, s már-már tökéletesnek nevezte a tesztidőszakukat. „Úgy érzem, nagyon jól alakult számunkra az előszezon. Malajziában és Buriramban rengeteg új alkatrészt kipróbáltunk, amelyeket a Suzuki hozott nekünk, Katarban pedig igyekeztünk megerősíteni, hogy ezek működnek is. Szerintem eléggé biztatóan alakult a katari teszt is. Teljesítettem egy rövid versenyszimulációt, és a ritmusom, a tempóm is elég jónak tűnt, szóval szerintem ez volt az egyik legjobb felkészülési időszakunk. Úgy gondolom, igen keményen dolgoztak a mérnökök Japánban, hogy versenyképes motorunk legyen, én pedig csak igyekszem a maximumot nyújtani a nyeregben. Szerintem rátaláltunk valamire: nagyon magabiztos vagyok, úgy érzem, tökéletes a csomagunk.”

Fotók: Suzuki Racing
Írta:

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2018  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: