Újdonság

Crutchlow a Brit Nagydíj hazai hőse, Dovizioso elrontotta

MotoGP
Crutchlow a Brit Nagydíj hazai hőse, Dovizioso elrontotta
2012.06.17. 22:17
Az utolsó helyről rajtolva lett hatodik a Brit Nagydíjon a Tech 3 Yamaha pilótája, Cal Crutchlow, ami már csak azért is kiemelkedő eredmény, mert a brit törött bokacsonttal indult el. Andrea Dovizioso dobogós helyet dobott el, szó szerint.
 
A szombati harmadik szabadedzésen elesett Cal Crutchlow, és az egyik csont eltört a bal bokájában. A pilóta azonban nem akart csalódást okozni hazai közönségének, ezért elindult a futamon, a közönségnek pedig többet nyújtott, mint amire számítani lehetett. Dovizioso a harmadik helyen haladva elesett, a motor pedig onnantól fogva nem volt a régi, így csak 19. lett az olasz.
 
Cal Crutchlow, 6. helyezés
„Ezt a hétvégét nem fogom egyhamar elfelejteni. A szombati nap katasztrófa volt az esés miatt, azt hittem, hogy megint ki kell hagynom a hazai futamot. De a Mobil Klinika csapata és silverstone-i orvosi stábja fantasztikus munkát végzett, én pedig elindulhattam. Sosem gondoltam volna, hogy hatodikként végzek, mert általában még a harmadik rajtsorból is nehéz felérni ebbe a pozícióba. Utolsóként indulva így csak abban reménykedtem, hogy a prototípusok között én legyek az utolsó. Nagyon kemény volt a verseny, próbáltam kizárni a fájdalmat, hagytam dolgozni az adrenalint és élvezni a britek támogatását. Elégedett vagyok a köridőimmel, mert pont olyan gyors voltam törött bokával is, mint a srácok, akik dobogóra álltak. Ha ez nincs, akkor biztos, hogy dobogóra kerülhettem volna. De nem fogok panaszkodni a hatodik hely miatt, inkább köszönetet mondok a Monster Yamaha Tech 3 csapatának, akik tulajdonképpen kiválasztották a beállításokat helyettem, nagyszerűen beváltak. Szintén nagy köszönet jár a brit drukkereknek, akik elképesztőek voltak. Sokat segített a támogatásuk, remélem, úgy mentek haza, hogy büszkék voltak a munkára, amit értük tettem.”
 
Andrea Dovizioso, 19. helyezés
„Nagy kár a történtekért, mert a második helyért harcolhattam volna. A verseny ritmusa az első körökben elképesztően magas szinten volt, sokkal gyorsabbak voltunk, mint az edzésen. Én már az elején határon mentem, a többiek pedig, Lorenzo kivételével, mind kénytelenek voltak visszavenni később. Így sikerült felérnem az élcsoporthoz. Már harmadik voltam, és biztosra vettem, hogy dobogóra állhatok, amikor elestem, nem volt benne a pakliban. Épp hogy egy picit elment a motor hátulja, és már nem bírtam megfogni. Nagyon csalódott vagyok. Yamaha Tech 3 csapata hihetetlen munkát végzett, fantasztikusan lehet motorozni a Yamahán, így bizakodva megyek Assenbe, dobogóért akarok harcolni.”
Írta: Vér Viktória

A Te véleményed?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Hozzászólások
 
race.com
 
 
 
Kövess minket!
youtube facebook twitter rss
Szavazás
Mi a véleményed az ötletről, mely szerint Magyarországon is rendeznének egy Man TT jellegű futamot?
Szuper, én biztosan ott lennék a helyszínen
Nem érdekelnek az utcai versenyek
Nem szabadna egy ilyen veszélyes futamot Magyarországon rendezni
Örülnék neki, de inkább a tévéből nézném a viadalt
VR46 shop
Pálya információ
MotoGP Superbike WTCC
2013. Június 02. 14:00
Olasz Nagydíj
Autodromo Internazionale del Mugello

Épült: 1974
Teljes hossza: 5245m
banner
Hozzászólások
Utolsó: 2013.05.20. 00:43
17 db
Utolsó: 2013.05.20. 00:38
121 db
Utolsó: 2013.05.19. 23:52
364 db
Utolsó: 2013.05.19. 23:44
3 db
Utolsó: 2013.05.19. 23:09
6 db
VB Ranglista
MotoGP Superbike Supersport WTCC
Poz. Pilóta Márka Pont
1. D. Pedrosa Honda 83
2. M. Marquez Honda 77
3. J. Lorenzo Yamaha 66
4. C. Crutchlow Yamaha 55
5. V. Rossi Yamaha 47
6. A. Dovizioso Ducati 39
7. A. Bautista Honda 38
8. N. Hayden Ducati 35
9. A. Espargaro ART 20
10. A. Iannone Ducati 18
banner
Formula.hu hírek
Tesztmotor.hu hírek
MotoGP.com news
Partnereink:
Pole pozícióba hozunk!
E-mail:
info@p1race.hu
www.p1race.hu
www.p1race.com
©  2013  www.p1race.com   Minden jog fenntartva
web:
grafika: